Váratlan fordulat a rozsnyói gimnázium ügyében – lemondott az MKP rozsnyói járási elnöksége

2013. október 21. - 08:52 | Régió

Vasárnap este egy nyilatkozatban jelentette be a 11 tagú elnökség, hogy lemond.

Váratlan fordulat a rozsnyói gimnázium ügyében – lemondott az MKP rozsnyói járási elnöksége

A közleményben az áll, hogy még október 7-én írásban javasolták a gimnázium ügyében leginkább érintett Szöllös János megyei jelöltségének a visszavonását. A Magyar Közösség Pártja rozsnyói járási elnöksége akkor 6:3 arányban döntött Szöllös visszahívása mellett.

Ezt követően a megyei MKP vezetés Zachariáš Istvánnal az élén kikérte az MKP Országos Etikai és Alapszabály-felügyelő Bizottságának a véleményét az ügyben. A testület állásfoglalása szerint csak az hívhatja vissza a jelöltet, akinél a mandátum megszületett. Ez esetben ez a járási konferenciát jelenti, melynek tagjait azonban a konferenciát megelőzően legalább 10 nappal korábban kell értesíteni.

Az MKP rozsnyói járási elnöksége – tudomásul véve a döntést – 7:3 arányban lemondott, hogy egyrészt példát mutasson, másrészt a döntést a kérdésben a járás választópolgáraira bízza.

Tisztújító járási konferenciára a megyei választásokat követően, november 17-én kerül majd sor.

- mkp/para -