„Mindenki akkor érti meg a jelentőségét, amikor rá van utalva”

2013. október 25. - 09:15 | Régió

DUNASZERDAHELY – Csütörtökön késő délután adta át a Szlovák Vöröskereszt területi szervezete a Janský-érmeket. Egy somorjai véradó elnyerte a Kňazovický-kitüntetést, amiért már több mint százszor adott vért.

„Mindenki akkor érti meg a jelentőségét, amikor rá van utalva”

Hagyományosan az őszi hónapokban adja át a Vöröskereszt területi szervezte az emlékérmeket és a kitüntetéseket. Idén Dunaszerdahelyen, a Bonbon szállóban Helena Kobzová, az országos szervezet alelnöke köszöntötte a véradókat, és kifejtette, hogy manapság nem kapják meg a nekik járó tiszteletet. Reményét fejezte ki, hogy kormányzati szinten előrelépés történik a közeljövőben ez ügyben.

„Azt kívánom, hogy legalább a környezetükben legyenek olyan emberek, akik értékelni tudják, hogy vért adnak. Mindenki ugyanis akkor érti meg a jelentőségét, amikor rá van utalva. Nagyon nagy tiszteletet érdemelnek mindazok, akik ezzel a lehetőséggel élnek” – jegyezte meg Kobzová.

A Vöröskereszt területi elnökségének nevében Richard Kmeť ismertette, hogy a dunaszerdahelyi területi szervezet mintegy 4700 tagjával a második legnagyobb az országban. „Az elmúlt évben 961 litert adományoztunk embertársainknak, ezzel 2883 életet menthettünk meg” – fogalmazott.

Az ünnepségen a Janský-érem bronz-, ezüst-, arany- és gyémántfokozatát elérő önkéntes véradókat tüntették ki, egy személy pedig a Vöröskereszt egyik legmagasabb kitüntetését vehette át, a Dr. Jan Kňazovický emlékérmet, amely száz véradás után érdemelhető ki.

A bronzfokozatú Janský-érmet idén tízen kapták, míg az ezüstfokozatú éremmel 24 véradót tüntettek ki. A nőknél 40, férfiaknál 60 véradás után járó aranyfokozatú éremben 22 véradó részesült a Dunaszerdahelyi járás különböző településeiről: Gomba (3), Dunaszerdahely (2), Nagymegyer (2), Somorja (2), Ekecs (2) Csallóköztárnok (1), Hviezdoslavov, Felbár-Süly, Nyékvárkony, Szap, Padány, Dercsika, Nagyudvarnok, Nagyabony, Apácaszakállas, Illésháza-Bélvata.

A Kňazovický-emlékérmet elnyerő Rastislav Vozík (Vojtík Szimona felvétele)

Hét véradó nyerte el idén a Janský-érem gyémánt fokozatát, köztük négyen somorjaiak, egy csenkei, egy pódafai és egy dercsikai. A Kňazovický emlékérmet pedig több mint száz véradásért a somorjai Rastislav Vozník érdemelte ki, aki még csak 40 éves. Az illetékesektől megtudtuk, hogy vélhetően ő nem csak „egyszerű” véradásokon vett részt, hanem a legnagyobb valószínűség szerint vérplazmát is adományozott, ami többnek számít. A felnőtt férfiak ugyanis évente legfeljebb négyszer (a nők háromszor) adhatnak vért, száz alkalom így minimálisan 25 évnyi rendszeres véradást jelentene.

-para-