Három szobrászművész - ezúttal kedden - a Vermes-villában

2013. október 28. - 11:40 | Régió

Lieb Roland Ferenc, ifj. Szlávics László és Szunyogh László munkáiból nyílik kiállítás, rendhagyó módon egy keddi napon, 2013. október 29-én 17 órától a Vermes-villában.

Három szobrászművész - ezúttal kedden - a Vermes-villában

A három művész nem ismeretlen a dunaszerdahelyi közönség előtt, hiszen mindannyian a 2012 augusztusában megrendezett XIII. Nemzetközi Művésztelep résztvevői voltak.

Lieb Roland Ferenc 1976-ban született Sopronban. 2002-ben szerzett építész, tervezőművész diplomát a Nyugat-magyarországi Egyetemen. Ezen kívül szobrász- és éremművészként is ismert. Munkásságát a meghökkentő anyaghasználat jellemzi: fát, fémet, bronzot, követ és betont is felhasznál.

ifj. Szlávics László 1959-ben született Budapesten, és elsősorban éremművészként közismert. 1977-ben érettségizett a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában, majd magántanulmányok révén képezte magát édesapja, id. Szlávics László és Makrisz Agamemnom irányítása alatt. Újabb alkotásaiban az éremművészet határait feszegeti, keresi, a műfaj megújítására törekszik. A Százados úti művésztelepen él és alkot.

Szunyogh László 1956-ban született Tatabányán. Rajz és népművelés szakon végzett az esztergomi Tanítóképző Főiskolán, majd az egri Tanárképző Főiskolán, a budapesti Magyar Képzőművészeti Főiskolán képezte magát, 2009-ben pedig DLA fokozatot szerzett a Pécsi Tudományegyetemen. Leginkább kisplasztikáiról és érmeiről ismert, de jelentősek acélplasztikái és viaszvesztéses eljárással készült bronzérmei.

A három különálló, de mégis egybe tartozó kiállítást Fűzfa Balázs irodalomtörténész méltatja.

Megtekinthető 2013. november 28-ig.

(PR)

A belépés ingyenes!

Címkék: vermes-villa