TŰZESET: Szerencselampiontól kapott lángra egy lakótömb teteje

2013. november 17. - 19:30 | Régió

DUNASZERDAHELY – Kigyulladt a Fenyves lakótelepen egy lakótömb teteje, a tűzesethez vasárnap 19:00 órakor riasztották a tűzoltókat – tájékoztatta a Paramétert a tűzoltóság ügyeletes tisztje.

TŰZESET: Szerencselampiontól kapott lángra egy lakótömb teteje

18:00 órától jótékonysági rendezvény zajlott a DAC-stadion mögötti parkban, amelyen több mint ezer ember szerencselampionokat bocsátott föl. A jelentés szerint egy ilyen eltévedt lampiontól gyulladt ki a lakótömb tetőszigetelése.

A tűzeset az óvoda melletti, közelmúltban felújított háromszintes épületet sújtotta, szerencsére azonban a létrás tűzoltóautóval pillanatokon belül helyszínre érkezett osztag időben lokalizálta és eloltotta a lángokat.

Az épületben egyébként komolyabb kár nem esett, vagyis gond nélkül lakhatóak a legfelső emeleti lakások is. Mindössze a megégett szigetelést kell kijavítani.

"A tetőszerkezet körülbelül egy 2x3 méteres területen égett ki, a lakóktól elnézést kértünk, és a holnapi nap folyamán a helyszínre küldünk egy céget, ami elvégzi a szükséges javításokat. A munkálatok költségeit mi álljuk" - nyilatkozta a Paraméternek Dakó Sándor, a Szerencselampionok Szerdahelyért elnevezésű rendezvény szervezője.

-para-