KÓRHÁZ: Hájos szerint nincs mit takargatni, Nagy és Csicsai ingyenes parkolást követel

2013. december 4. - 09:48 | Régió

DUNASZERDAHELY – December 6-án ül össze a kórház igazgatótanácsa, utána sajtótájékoztatót tartanak.

KÓRHÁZ: Hájos szerint nincs mit takargatni, Nagy és Csicsai ingyenes parkolást követel

Hájos Zoltán a TASR hírügynökségnek nyilatkozott arról, hogy Nagy József és Csicsai Gábor (mindketten Híd) parlamenti képviselők gyanúsítgatásai alaptalanok. Hozzátette, hogy nincs mit takargatniuk, és az igazgatótanács várható pénteki ülését követően tájékoztatnak a részletekről.

A két képviselő a fejlemények kapcsán közölte, hogy a Facebookon indult, A szerdahelyi kórházért elnevezésű civil kezdeményezés 900 pártolója, illetve a betegek és kórházi személyzet számára a parkolás ingyenessé tétele céljából indított petíció eddigi 2200 aláírója nevében azt kérik, hogy ha az igazgatótanács felbontaná a szerződést, akkor annak aláírói térítsék a 4,5 millió eurós díjat, ellenkező esetben pedig teljesítsék a petíciójuk tárgyát.

"Az átadott kórházi tulajdonban lévő terület továbbra is lássa el közhasznú funkcióját, és tegyék lehetővé az ingyenes parkolást az orvosok, egészségügyi dolgozók és a betegek számára" - áll a közleményükben.

Nagy és Csicsai hozzátették, hogy nem elégszenek meg átmeneti engedményekkel, vagy félmegoldásokkal, amelyeket nem garantál a magáncéggel kötött szerződés.

-para-