Pozsonypüspöki győzelem született az önkéntes tűzoltók versenyén

2013. december 8. - 17:56 | Régió

Nagymagyar – Szombaton első alkalommal került megrendezésre a nagymagyari Önkéntes Tűzoltó Testület által megszervezett December Cup elnevezésű tűzoltóverseny, melyre a helyi tűzoltószertár előtti útszakaszon került sor.

Pozsonypüspöki győzelem született az önkéntes tűzoltók versenyén

A versenyen nemcsak a környező települések, de távolabbi helységek csapatai is összemérhették tudásukat, s mindannyian igyekeztek a lehető legjobb eredményt elérni. Az első helyen a pozsonypüspöki csapat végzett, a második helyezést a diószegi „B” csapatnak, míg a harmadik helyezést a diószegi „A” csapatnak sikerült megszereznie.

(A szerző felvétele)

A nagymagyari Önkéntes Tűzoltó Testület elnökétől, Zsigó Zoltántól megtudtuk, csapata az év során közel 40 verseny aktív résztvevője volt, ezek közül második, valamint harmadik helyezéssel is büszkélkedhetnek.
A szervezéssel kapcsolatban elárulta, idén először rendeztek decemberi versenyt, előzőleg a korábbi évekhez hasonlóan augusztus végén valósították meg az éjjeli versenyt, ahova általában jóval többen neveznek be. A község önkormányzata is nagyban hozzájárult, a verseny sikeres megvalósításához, támogatásuk jóvoltából a helyi tűzoltószertár épületében büfé és frissítők várták a jelenlévőket.

(A szerző felvétele)

A versenyen résztvevő csapatok a következő településekről érkeztek: Lakszakállas, Tallós, Diószeg, Pozsonypüspöki, Nagymagyar, Dunahidas, Suchá nad Parnou, Trenčianske Bohuslavice, Pavlice.

A tallósi csapat egyik tagjától, Nagy Dominiktől megtudtuk, a versenyre történő benevezést alapos felkészülés előzte meg, anyagi támogatás hiányában azonban még sajnos nem rendelkeznek megfelelő felszerelésekkel, bíznak benne, hogy a jövőben ez majd változhat.

(A szerző felvétele)

„A lakszakállasi tűzoltócsapat gyakori résztvevője az országos versenyeknek, ugyanis a település 2 férfi és 2 női csapattal is rendelkezik. Közel 12 éve működik csapatunk, s azóta igyekszünk a lehető legtöbbet megtenni a sikeres szereplések érdekében” – nyilatkozta Tóth Árpád, a lakszakállasi tűzoltócsapat tagja.

(A szerző felvétele)

A viszonylag nehéz körülmények közt zajló verseny sikerrel zárult, ugyanis a vártnál többen látogattak el megtekinteni a tűzoltócsapatok megmérettetését a viszonylag zord időjárási körülmények ellenére.

Farkas Linda

Címkék: tűzoltóverseny