Távozott a gútai gyermekotthon kegyetlen igazgatója

2013. december 10. - 15:46 | Régió

Nem sokkal azután, hogy a gútai gyermekotthon igazgatónőjének távoznia kellett posztjáról, most helyettese, Vlastimil Džupon is elhagyja az intézményt. A korábbi helyettes pénteken adta be felmondását a megbízott igazgatónak - írja a SME.

Távozott a gútai gyermekotthon kegyetlen igazgatója

Džupon neve szerepelt a Szociális- Család- és Munkaügyi Hivatal jelentésében, melyben az otthont érintő problémákat dolgozták fel.

A botrány miatt távozik

A gyermekotthon lakói tanúsították, hogy Vlastimil Džupon alkoholt adott az egyik csoportnak, ráadásül a hivatali jelentés szerint felelős alkalmazottai zaklatása miatt. Az igazgatóhelyettes a nevelők és a lakók között kialakult szoros kapcsolat ellenére többször áthelyezte a nevelőket, így bontva meg az addig jól működő kollektívát.

Džupon 2013. nyara óta dolgozott az intézményben az igazgatónő helyetteseként. A volt és jelenlegi alkalmazottak kitálaltak arról az időszakról is, amikor Džupon 2009-ben és 2010-ben - az első Fico-kormány idején - az otthon igazgatója volt.

Az intézményben nem a testi fenyítések voltak kirívók, hanem a pszichikai hadviselés, amit a gyermekek ellen folytatott az igazgató. Volt, hogy két lány fejét büntetésből kopaszra nyírták, a fiúkat pedig úgy fenyítették, hogy szobájukban levették a WC-ajtót...

Az egyik nevelőnő a SME-nek azt mondta, hogy fél évnyi feszültség után az otthon kezd lenyugodni. "Lassacskán már mosolygunk is egy kicsit" - mondja.

Džupon lemondását a munkaügyi hivatal is megerősítette, múlt péntektől a közeli, ifjúságfalvai gyermekotthon vezetője irányítja a intézményt.

Smer-tagsága miatt lett igazgató?

Vlastimil Džupon a kormányzó Smer-SD helyi szervezetének vezetője. A gyermekotthon körüli források azt állítják, tulajdonképpen a párt ültette be őt az igazgatói székbe. Ebben az összefüggésben Vladimír Matejička (Smer-SD) komáromi parlamenti képviselő neve is felmerült.

Ő azonban tagadja, hogy ilyen téren támogatta volna Džupont. "Gondolhatják ezt, csak nem igaz" - magyarázkodott kínosan a politikus.

"Ezek szakmai funkciók, semmilyen személyes kérdést nem keverünk bele. Nekem tényleg mindegy, ki hol van" - tette hozzá Matejička.

(sme.sk)

Címkék: gyermekotthon