Dunaszerdahelyi Híd: „Hájos jobban tette volna, ha már a téraffér után lemond!”

2013. december 13. - 19:46 | Régió

DUNASZERDAHELY – A Híd párt helyi képviselő-testületi frakciója sajtótájékoztatón reagált a polgármester keddi kijelentéseire.

Dunaszerdahelyi Híd: „Hájos jobban tette volna, ha már a téraffér után lemond!”

A polgármester kedden délelőtt tartott sajtótájékoztatót, amelyen reagált a Híd két parlamenti képviselője, Nagy József és Csicsai Gábor vádjaira a kórházi parkolók ügyével kapcsolatban. Ugyanakkor nem csak ők kerültek szóba, de a Híd dunaszerdahelyi testületben helyet foglaló képviselői is, akiket „bizniszeléssel” gyanúsított meg. Részletek ITT.

A kórházi parkolók ügye az aznapi plénumon is előkerült, amelyen Csicsai Gábor vendégként, Ravasz Marián és Dakó Sándor pedig képviselőként vonta kérdőre a polgármestert az ügyben. A Híd-frakció azonban a plénum utánra tervezett sajtótájékoztatóját péntekre halasztotta.

A pénteki sajtótájékoztatót Ravasz Marián frakcióvezető vezette fel azzal, hogy szerintük Hájos Zoltán annak érdekében, „hogy elterelje a figyelmet saját felelősségéről a védhetetlen döntésével kapcsolatban, minden alap nélkül megrágalmazta frakciónkat”.

Ravasz szerint a polgármester célzottan időzítette a sajtótájékoztatóját a képviselő-testületi ülés elé. „A városi tanács plénum előtti ülésén lehullott a lepel, szavaiból kiderült szándéka: az, hogy a mi képviselőcsoportunk ne szavazza meg a költségvetést és utána két kézzel mutogathasson ránk új témát teremtve a már körmére égett parkolóbotrány helyett” – fogalmazott. Hozzátette, hogy nem dőltek be ennek, és mivel hosszan tartó egyeztetés után született meg a költségvetés végleges tervezete, így jóváhagyták azt. A költségvetésről részletesebben ITT írtunk, az egyeztetési folyamatról azonban Bindics Zsolt tájékoztatott pénteken.

Katasztrófát okozhatott volna a hatalmas hitel?

Bindics Zsolt, aki a testület pénzügyi szakbizottságának elnöke, elmondta, hogy mivel a város folyó bevételei nagyjából az elmúlt 4-5 évben nem emelkedtek, ezért a kiadásokat is ehhez mérten kellett megszabniuk. „A költségvetés előkészítése úgy történik, hogy szeptemberben általában megkapjuk a városháza első tervezetét, amely nagyjából tükrözi a polgármester és az MKP elképzeléseit, és ezen próbálunk mi úgy módosítani, ahogyan mi a város jövőjét elképzeljük. Vannak polgármesteri vétóhoz kötött tételek a költségvetésben, ami megköti a kezünket. De jure többségben van a frakciónk, de facto azonban általában nincs, mert egyik képviselőnk rendszerint külföldön tartózkodik, tehát nem is tudnánk egyedül elfogadni a költségvetést” – fejtette ki.

Elmondta, hogy a leginkább vitatott pontok a zöldövezetek és közterületek karbantartására fordítandó összegek, illetve ez alkalommal a hitelfelvétel. „A mi véleményünk az volt, hogy nem a választási időszakban kellene ezeket a beruházásokat megvalósítani, mert – a polgármester szavaival élve – valaki elbizniszelheti ezt az 1,2 millió eurót, és választási kampányt finanszírozhat belőle. Két jelentős módosításunk volt: egyrészt nem engedtük, hogy 2,5 millió eurót vegyen fel a város, másrészt kitoltuk a törlesztési időszakot 15 évre, mert a városháza 10 évvel számolt. 2,5 millióval megdupláztuk volna a város éves hitelszolgálatát, ami katasztrofális következményekkel járhatott volna” – hangsúlyozta Bindics. Elárulta azt is, hogy a városháza a szabadidőközpontok számára olyan alacsony összeget szabott volna meg, amely likvidálta volna őket. „A már tavaly is radikálisan mérsékelt pénzeszközök felét javasolta, amivel nem tudtunk egyetérteni” – szögezte le.

Bindics úgy látja, hogy az 1,2 millió eurós hitelből történő fejlesztések már biztonságos keretek között finanszírozhatók. „Javasoltuk a versenytárgyalási bizottság létrehozását, és szeretnénk, ha kimondottan csak elektronikus közbeszerzés, útján transzparens módon lennének finanszírozva ezek a beruházások” – jegyezte meg.

Biznisz

Ravasz Marián ehhez hozzáfűzte, hogy a hitel nagyságáról szóló vita egyértelműen választ ad rá, hogy ki akar bizniszelni. „Az, aki arra törekszik, hogy csak ésszerű mértékben növekedjen a város adósságterhe, vagy az, aki akkora hitelt akar felvenni megbízatásának utolsó évében, amennyit már talán el sem bír a város, és 2017-ig lehetetlenné teszi újabb hitel felvételét” – jelentette ki.

Emlékeztetett egyúttal arra, hogy két éve a Híd-frakció nagy vitákat folytatott a polgármesterrel az ingatlanadó emeléséről. (Erről itt írtunk.) „Ezek után, amikor a polgármester többször vádolt minket, hogy 400 ezer eurós kárt okoztunk a városnak, amiért nem szavaztuk meg az adó emelését, teljesen bebizonyította inkompetenciáját. Az adót fizető lakosok, vállalkozók és családjaik képezik ugyanis a várost. Hájos pedig ezek szerint úgy gondolja, hogy az adóbeszedő városháza a város, tehát az önkormányzatiság alapfogalmával sincs tisztában” – vélekedett Ravasz Marián.

Az ingatlanadó emelésére végül mégis csak sor került, az idei év elejétől. „A polgármester már olyan helyzetet teremtett ahol frakciónk csak a költségvetési provizórium vagy az ingatlanadó emelése között választhatott. De itt is sikerült a mértéktelen adóemelésnek gátat szabnunk, a Hájos által beterjesztett anyagban az egyik ingatlanadófajtát például 400%-kal emelték volna, ezenkívül a legtöbb embernek munkát adó és az amúgy is nehéz helyzetben lévő iparnak szintén nagymértékben emelték volna az adóját ellentétben például a bevásárlóközpontokéval” – fűzte hozzá Ravasz. Figyelmeztetett, hogy a városháza tervezetéhez képest összességében mintegy 40%-kal alacsonyabb volt az elfogadott adóemelés.

„Hájos mint a rossz gazda, csak azon töri a fejét, hogy honnan lehetne még több pénzt beszedni – hatalmas mértékben megnőtt a büntetésekből a városházára befolyó pénz, pedig általában azt is csak a városunk lakosai fizetik – és aztán azt szétosztani mintha a sajátjából adná. Ahelyett, hogy csökkentené a költségeket. Nem beszélve a térrel kapcsolatos buktáról ahol felelőtlen hozzáállásával 298 ezer euró kárt okozott a városnak” – így a frakcióvezető. A térafférról számos alkalommal írtunk, ITT olvasható egy összefoglaló, ITT pedig az összes cikkünk.

A tér meg a következő „affér”

Dakó Sándor emlékeztetett, hogy a polgármester szerződés nélkül adott utasítást a munkálatok elkezdésére a téren, majd a munkálatok leállásakor arra hivatkozott, hogy már nem gyártják a megfelelő kőburkolatot. „Ezzel együtt az azelőtt 5 évvel felújított tér újrafelújítása a tervköltségek nélkül is hatalmas összeget igényelt - majdnem 440 000 eurót” – jegyezte meg. Az ezzel kapcsolatos számla megtalálható a cikkünk alatti csatolásban.

Részlet a 2011. július 19-i plénum jegyzőkönyvéből

A képviselő azzal folytatta, hogy amikor lemondásra szólították fel Hájos Zoltánt, akkor azt mondta, hogy inkább szembenéz a város lakosaival, elnézést kér, és a helyén marad, munkájával pedig nagyobb hasznot hoz majd, mint a kár, amit okozott. Dakó hozzátette, hogy a parkolóafférral kiderült, hogy ez nem így történt, és „és jobban tette volna, ha akkor azt a megoldást választja, hogy lemond”.

Dakó kijelentette, hogy „a polgármester cinizmusára és arra, hogy pofán röhögi a lakosokat, jó példa, hogy az előbbi kijelentését úgy tette, hogy már tisztában volt a következő balfogásával, amit ameddig tudott, eltitkolt a választók elől és előlünk is”. Ez pedig a hulladék-gyűjtőudvar esete, amelynek a következőkben egy külön cikket szentelünk. Körvonalakban arról van szó, hogy egy európai rendelkezés szerint a 2014-es év végéig az ötezernél magasabb lakosságszámmal rendelkező településeken gyűjtőudvart kell létrehozni, amelyet támogat az EU. Dunaszerdahelyen ugyanakkor ezt sokáig olyan telken tervezte a város megépíteni, amely per tárgya a szomszédos Pódafával, és a polgármester 2010-től kezdődően erről hosszú ideig nem tájékoztatott. Amennyiben viszont 2014-es év végéig nem épül meg a gyűjtőudvar, újabb büntetésre számíthat a város.

Megyei vs. magánparkoló

Ravasz Marián emlékeztetett arra, hogy nem helyénvaló a megyei tulajdonú, a Vinci Park magáncégnek kiadott kórházi parkolókat az Október utcában magántőkéből megépítendő fizetős parkolók mellé állítani, amit annak idején a Híd képviselői nyilvánosan támogattak, ezt pedig a polgármester a héten a szemükre vetette.

„Ez az eset világított rá az Október utca végén tervezett fizetős parkoló állandó és minden eszközt felhasználó megtorpedózására a polgármester részéről. Nyilvánvalóan rosszabb lett volna a multi cégnek, ha közvetlen közelében konkurencia lett volna. Ennek elérésére polgármesterünk mindent bevetett, látszólag egyszerre elöntötte az empátia és a maroknyi lakó érdekeit védte, mint az oroszlán, de csak látszólag, hiszen csak pajzsnak használta szegény megvezetett lakókat a konkurencia kiszűrésére” – vélekedett.

Ravasz elmondta, hogy a kórházi parkolók felújítását nem tette a város engedélykötelessé, amit nagy hibának tart. „A parkoló rosszul van megtervezve, a letérő után közvetlenül ott a sorompó, előtte pedig mindkét irányból feltorlódik a forgalom. Ezt valaki nem látta előre? Erről senki nem döntött, csak bejelentették és megcsinálták. Miközben millió büntetést ad ki a város tyúkólakra, hűsölőkre, a 2500 négyzetméteres építkezésre semmilyen engedély nem lett kiadva” – fogalmazott a frakcióvezető.

Benkóczki Vendel figyelmeztetett arra is, hogy a dunaszerdahelyi parkolókat üzemeltető magán parkolószövetkezetnek a város anélkül adta bérbe a megyei utakon lévő parkolókat, hogy bármilyen alátámasztható jogviszonnyal rendelkezne azok kapcsán. Bekóczki szerint e téren is feltehető a kérdés, hogy vajon akkor ki bizniszel.

Dakó Sándor pedig arra emlékeztetett, hogy a városi költségvetés tervezete tartalmazza, hogy 9 lakóház előtt épülhet jövőre parkoló összesen 80 ezer euróból, miközben a kórház parkolóinak felújítása, és néhány kiépítése szintén Hájos szerint 150 ezer euróba került.

A Híd-frakciótagok végezetül összefoglalták, milyen eredményeket sikerült elérniük a testületben , ezek közt említve a racionálisabb gazdálkodást, az ingatlanadók későbbi és kisebb mértékű emelését, a közbeszerzések terén az elektronikus tenderek bevezetését, a városháza dokumentumai nagy részének magyar nyelven történő elérhetőségét.

-para-