KRASZNAHORKA: Idén biztosan nem, de valószínűleg jövőre sem nyílik meg a vár

2014. január 25. - 21:12 | Régió

Bár a Szlovák Nemzeti Múzeum azt állítja, hogy rendszeresen tájékoztatja a nagyközönséget Krasznahroka vára állapotáról, a rekonstrukcióról, azonban honlapjuk tanúsága szerint az utolsó néhány soros bejegyzés 2013 novemberéből származik. Azt megelőzően pedig júniusban jelent meg egy rövid közlemény. A következő interjú a Pátria Rádió Hétről hétre műsorában hangzott el Vasik János szerkesztésében. A Szlovák Nemzeti Múzeum álláspontját Silvia Turnerová szóvivő képviselte - INTREJÚ

KRASZNAHORKA: Idén biztosan nem, de valószínűleg jövőre sem nyílik meg a vár

Milyen állapotban van a Krasznahorka várával kapcsolatban meghirdetett gyűjtés? Mennyi pénz gyűlt össze és abból felhasználtak-e már – ha igen, mennyit?

A nyilvános gyűjtést 2014 márciusában fejezzük be. Az eddig összegyűjtött támogatást, azaz 176 686,80 eurót elsősorban restaurálásra használnánk fel. Elsősorban a várkápolnából származó tárgyakra gondoltunk, mivel azok a legértékesebbek közé tartoznak. Azonban a felhasználásuk még nem kezdődött meg, azt csak azután kezdjük el, ha a gyűjtés befejeződött – illetve akkor, amikor eljön a felújítás pillanata... Ám egyelőre még nem merítettünk belőle.

Mikor lesz kiírva a közbeszerzési eljárás a vár végleges rekonstrukciójára? Készen vannak a várfelújítás végleges tervei? Rendelkeznek-e érvényes építkezési engedéllyel?

A vár felújítása három szakaszra van bontva. Jelenleg Krasznahorka felújításának az első szakasz fejeződik be, mely az „Ideiglenes tető és állványok” nevet viseli. Ennek 2014 májusában kellene elkészülnie. Ennek a szakasznak a részét képezi a megsérült falrészeknek az újrafalazása és a gerendarácsozat lefektetése is.

A második szakaszra, melynek a megnevezése „Állandó gerendázat és tetőzet”, már kidolgozták a felújítási terveket és kiadták az építkezési engedélyt is.

A második ütemben betervezett munkákat 2014-ben kellene elvégezni. Az ezeket a munkákat ellátó cég kiválasztására a Kulturális Minisztérium írja majd ki a közbeszerzési eljárást.

A harmadik szakasszal kapcsolatban, mely az „Egyéb hálózatok és infarktustúra” nevet viseli, még mindig zajlik a régészeti-építészeti feltárás, és azzal párhuzamosan dolgoznak a tervdokumentáción is. Miután az összes érintett szerv jóváhagyja a projekt-dokumentációt és kiadták az építkezési engedélyt, azt követően írják majd ki a harmadik szakasz kivitelezőjére a közbeszerzési eljárást – majd ezt követően kerül sor az építkezésre...

A harmadik szakaszt a Szlovák Nemzeti Múzeum több szakaszra bontva tervezi megvalósítani, hogy fokozatosan meg tudjuk nyitni a várat a nagyközönségnek.

A vár rekonstrukciójával egy időben zajlik a gyűjteményi tárgyak felújítása is.

A második szakasz kivitelezőjéről szóló közbeszerzési eljárást a Kulturális minisztérium írja majd ki – ez az első szakasz befejezése után következik, mely idén tavasszal esedékes. Ezzel kapcsolatban a minisztériumnak kell nyilatkoznia.

Mekkora részét használták fel a várat biztosító Generali Biztosítónál lévő összegből?

A mai nappal bezárólag 2 millió eurót utaltak át a Szlovák Nemzeti Múzeum számlájára a Generali Biztosítótól. Ebből az összegből a mai napig 1 173 478 eurót és 07 centet használtunk fel.

Milyen a határideje a vár legalább részleges megnyitásának?

Jelenleg nem lehet meghatározni, mikor nyithatjuk meg a várat a nagyközönségnek. A szlovák Nemzeti Múzeum úgy koordinálja a vár felújítását, hogy mielőbb meg lehessen nyitni az első felújított épületeket.

Sajnos határidőt tényleg nem tudunk Önnek mondani, mert az időpont függ az éppen zajló feltárásoktól is, de függ az építkezési munkáktól is. Tényleg igyekszünk mielőbb befejezni a munkákat. Alapvetően a tervek szakaszokra lesznek bontva, tehát úgy szeretnénk, hogy először az alsó-vár és a középső vár lesz megnyitva, majd utoljára a maradék rész.

Miután a második szakasz 2014 tavaszán kezdődik majd el, a harmadik pedig csak a másodikat követően, tehát sajnos ez nem következhet be 2014-ben... Igyekszünk minél előbb – természetesen a műemlékek védelmére vonatkozó összes előírás és törvény betartásával.

Mi a szlovák Nemzeti Múzeum álláspontja Marek Maďarič kulturális miniszter 2013 decemberi nyilatkozatával kapcsolatban, melyben bírálta a felújítás tempóját?

Ezzel kapcsolatban nem kívánunk nyilatkozni.

- PátriaRádió/paraV -