Az én városom, Dunaszerdahely

2014. április 25. - 19:07 | Régió

Várostörténeti vetélkedőt rendezett a Csallóköz-Szerdahelyi Kaszinó 1860 Városvédő Egylet.

Az én városom, Dunaszerdahely

A két részben lezajlott hatfordulós verseny tematikája a járási székhely történetének jeles eseményeihez, neves személyiségeihez, történelmi fordulópontjaihoz kötődött. A helyi magyar tannyelvű alapiskolák háromfős csapatai előbb – november 7-től március 28-ig befejezőleg – online levelezőverseny keretében feladatokat oldottak meg, s azokat megküldték a szervezőbizottságnak, április 25-én, pénteken pedig a szóbeli döntő következett a Vermes-villában.

A zsűri elnökének zárszavában elhangzott, hogy a vetélkedő izgalmas, jó hangulatú és szoros volt. A hat háromfős csapat tagjai felkészülten érkeztek a fináléra. Gyengébbre részükről csupán a térképpel való munka sikerült. „Hangosan, értelmesen megszólalni nem könnyű, a diákok most ezt is gyakorolták“ – hangsúlyozta Vajda Barnabás egyetemi oktató. A bírálóbizottság további két tagja Nagy Attila és A. Szabó László volt.

EREDMÉNYEK

1. hely: Gyémántok (Kiss Angelika, Lelkes Szilvia, Mocsonoky Laura) – Szabó Gyula AI.

2. hely: Lóránt angyalai.

3. hely: Vámbéry Ármin I. (mindkét utóbbi csapat a Vámbéry Ármin AI diákjaiból tevődött össze).

A várostörténeti vetélkedővel párhuzamosan az alsó tagozatosok, illetve az óvodások számára próza- és rajz-kategóriákban is hirdettek versenyt.

A rajzverseny díjazottai:

Óvodások:

Bartalos Dóra (5 éves) – Október utcai Óvoda; Hodossy Viktória (6) – Benedek Elek Óvoda; Varga Petra (5) – Október utcai Óvoda.

Alsó tagozatosok:

Balogh Csenge (I. osztályos) – Vámbéry Ármin AI; Lipovszky Krisztián (IV.) – Vámbéry Ármin AI; Vízy Dóra (II.) – Vámbéry Ármin AI.

A felső tagozatosok részére nem volt meghirdetve a verseny, de ebbő a kategóriából is érkeztek a zsűri címére rajzok. Külön díjban részesült: Pekárovics Antónia (VII.) – Kodály Zoltán AI.

Próza:

Nagy Eszter Hedvig (IV.) – Szabó Gyula AI.

A rendezvény a dunaszerdahelyi Szent György–napok és –búcsú műsorsorozatának részét képezte.

(l)