ÁRADÁS: Terchová a kormány segítségét kéri, hatalmas a kár

2014. július 24. - 09:09 | Régió

A mentőszolgálati egységek már 49 elsodort autóroncsot átkutattak, de egyikben sem volt ember - közölte Milan Laurenčík, Terchová polgármestere.

ÁRADÁS: Terchová a kormány segítségét kéri, hatalmas a kár

Ennek ellenére nem tudta kijelenteni száz százalékos bizonyossággal, hogy a hétfői árhullámkor senki nem vesztette életét. Vrátnánál két-három méteres kőhalmok maradtak, és elképzelhető, hogy azok embereket is elsodortak.

"Száz százalékos bizonyossággal nem jelenthetünk ki semmit, de ami optimizmusra ad okot, az az, hogy eddig senki nem jelentett be eltűnést" - fogalmazott Laurenčík.

A polgármester és a válságstáb fokozatosan mérik fel a károkat. Előzetes becslésük szerint csak a falu vagyonában félmilliós lehet a kár. További milliós károk keletkezhettek az utakon, a felvonóban, melyet kőhalom árasztott el, valamint a lakosok vagyonában. A polgármester szerint a teljes kár elérheti az 5 millió eurót. Terchová és a megye is szeretne élni Robert Fico felajánlásával, és a kormány segítségét kérik.

A Terchovát és Vrátnát érő árhullám után sok ember jelentkezett, akik segítségüket ajánlották fel. Létrejött egy Facebook-oldal is "Segítsünk Vrátnának és Terchovának" (Pomôžme Vrátnej a Terchovej) címmel.

Laurenčík figyelmeztetett, hogy a leginkább sújtott területeken még professzionális mentőegységek dolgoznak. "Az önkéntesek leginkább a mentési munkálatok befejezése után tudnának segíteni nekünk. Ha példáűul idejönnének, és konkrét embereknek segítenének, akiknek a házait érte az árhullám" - szögezte le.

A polgármester elképzelhetőnek tartja, hogy létrehoznak egy segélyszámlát, ugyanakkor úgy vélte, hogy jelenleg az is segítene az anyagiak összegyűjtésében, ha minél többen ellátogatnának a faluban megrendezendő Jánošík-napokra. "Mindent, ami annak költségei fedezésén felül megmarad, a rekonstrukcióra és az emberek megsegítésére szeretnénk fordítani" - mondta.

Jozef Mičo mentőszolgálatos elmondta, hogy amit Terchovában, de leginkább Vrátnán látott, az katasztrófa, de nem jelenti azt, hogy a környéken vége az idegenforgalomnak.

SME/para