Roma holokauszt: "Dunaszerdahelyről üzenetet küldünk Európába"

2014. augusztus 1. - 18:36 | Régió

Dunaszerdahelyen pénteken délután emlékeztek meg a roma holokauszt áldozatairól.

Roma holokauszt: "Dunaszerdahelyről üzenetet küldünk Európába"

A Romológiai Kutatóintézet által kilencedik alkalommal megszervezett megemlékezésen részt vett Peter Pollák romaügyi kormánybiztos, Hájos Zoltán dunaszerdahelyi polgármester, Pavol Mešťan, a pozsonyi Zsidó Kultúra Múzeumának igazgatója, Csicsai Gábor, a Híd párt parlamenti képviselője, számos ország nagykövetségének képviselői, valamint roma szervezetek képviselői.

1944. augusztus 2-áról 3-ára virradó éjjelen a nácik 2900 romát gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban, többségében beteg és idős embereket, nőket és gyerekeket. Az ő tiszteletükre nyilvánították augusztus 2-át a roma holokauszt emléknapjává. Dunaszerdahelyen ezen a napon emlékeznek meg arról a mintegy 60 romáról is, akiket a magyar nyilasok és a náci SS egységei 1945-ben Nyárasd és Vásárút között a Kis-Duna partján mészárolták le.

Ravasz József

Ravasz József, a kutatóintézet vezetője elmondta, hogy július 29-én útnak indult a nemzetközi békemenet, zarándoklat, melynek célja "emléket állítani a roma holokauszt elfeledett áldozatainak, hogy a tragikus történelmi példa kapcsán felhívjuk a figyelmet a rasszizmus és a faji előítéletek elfogadhatatlanságra és az európai társadalmi berendezkedést is fenyegető veszélyekre". "A haza fogalma térségünkben a romák számára az élni akarást jelenti" - szögezte le.

„2014 augusztus első hetében a roma értelmiség figyelmezteti Európát arra a veszélyre, azokra rasszista megnyilvánulásokra, amelyek az év bármely napján visszafordíthatatlan tragédiát okozhatnak az roma nemzetnek... Dunaszerdahelyen, a roma holokauszt emléknapján a humanizmus szellemében nemzetközi összefogással üzenetet küldünk Európa azon haladó szellemű intézményeinek, amelyek sokat tesznek azért, hogy a szélsőségesen gondolkodó képmutatók nagy táborát végre identifikáljuk és végre sárga lapot kapjanak" - jelentette ki.

Peter Pollák

Peter Pollák kormánybiztos beszédében rávilágított, hogy a második világháború idején "16 millió ember fizetett az életével azért, mert megosztották őket felsőbb- és alsóbbrendűekre, értéktelenebbekre".

„Fontos ezekre az áldozatokra emlékezni, annál is inkább, mert a szemtanúk és a túlélők is fogynak. Emlékezzünk arra, hogy 70 évvel ezelőtt ők nem munkába, iskolába vagy szabadságra mentek, hanem a koncentrációs táborokba. Nekik is voltak álmaik, vágyaik, élni akartak. Legyen a szemünk előtt az emberiesség és ne a gyűlölet” – húzta alá.

Hájos Zoltán

Hájos Zoltán emlékeztetett arra, hogy sajnos még ma is vannak olyanok, akik nem tudják, mit jelent a holokauszt.

„A holokauszt nem volt más, mint irányított népirtás, melynek célja a zsidók, romák, homoszexuálisok, a testi és szellemi fogyatékosok, kommunisták és Jehova tanúinak likvidálása. A holokauszt közvetlenül is érintette a járásunkat. A romákat először gettókba szállították, ahol a járványok tizedelték meg őket, majd haláltáborokba vitték, ahol elpusztították őket. 70 év távlatából is ki kell jelenteni, hogy elítéljük a kollektív bűnösség elvén alapuló népirtást. Nem engedhetjük meg, hogy a jövőben üldözhessenek embereket faji, nyelvi, vallási hovatartozásuk miatt” - fogalmazott.

A megemlékezés Peter Puškár, a Jog és Igazságosság (PaS) párt képviselője és Pavol Mešťan beszédével, valamint az emlékezés koszorúinak elhelyezésével zárult.

-para-