KRASZNAHORKA: Megkezdték a vár tartós tetőszerkezetének építését

2014. augusztus 7. - 10:20 | Régió

A Krasznahorkai várban, ahol 2012 márciusában tűz pusztított, megkezdték a tartós tetőszerkezet építését.

KRASZNAHORKA: Megkezdték a vár tartós tetőszerkezetének építését

Ezzel elkezdődött a vár rekonstrukciós munkálatainak a második szakasza. Eddig csak ideiglenes tetőszerkezetet emeltek a vár fölé.

Szerdán a várban közölte a Betléri Múzeum megbízott igazgatója, a Szlovák Nemzeti Múzeum várakkal és kastélyokkal foglalkozó részlegének igazgatóhelyettese, Barczi Gyula, hogy júniustól számítva 18 hónap alatt elkészülhet a tartós tetőszerkezet. Ekkor írták alá a szerződést az új kivitelezővel, a Hornex nevű céggel.

Emlékeztetett arra, hogy a tűz nemcsak a tetőt pusztította el, de a falakban is kárt tett, ezért sürgős felújításukra volt szükség.

Barczi elmondta, hogy számos dolgot másképp csinált volna, de mivel ez a múlt, ezt nem akarta volna részletezni. Megemlítette viszont, hogy az ideiglenes tetőszerkezetet most lebontják, és annak helyére kerül egy teljesen új.

2012 márciusában a tűzvész a várban található berendezésekben is kárt tett, tavaly pedig szélvihar rongálta meg az ideiglenesen felhúzott tetőszerkezetet. Idén áprilisban a rekonstrukciós munkálatokra fordított pénzeszközök elérték az 1,2 millió eurót.

SME/para

Címkék: krasznahorkai vár