Már a hatodik házat bontják a kassai Luník IX lakótelepen

2014. augusztus 9. - 14:24 | Régió

Szombaton a hatodik lakóházat kezdték el bontani a kassai Luník IX-en a Hrebendová utcában, ahol főleg romák élnek. Kassa polgármestere, Renáta Lenártová szerint ez azért szükséges, mert az épületek állapota életveszélyes. A város saját költségre, 109 ezer euróért végezteti el a munkát.

Már a hatodik házat bontják a kassai Luník IX lakótelepen

Az épület lebontása előreláthatólag két-három napot vesz igénybe, a romok eltakarítása pedig körülbelül két hetet. Úgy, mint az előző esetekben a problémás Luník IX-en, ezúttal is a lakóház kritikus állapota vezetett a bontásig.

A hírek szerint a lakóépületben élők közül senki sem fizetett lakbért, ezért kellett elmenniük és a város nem köteles új lakhelyet biztosítani nekik. Megközelítőleg 30 családnak kellett elhagyni az épületet.

A Hrebendová utcának további szomszédos épületei is kritikus állapotban vannak. Ezekben egyelőre laknak – a saját felelősségükre. Martin Paška, a kassai lakásszövetkezet (BPMK) technikai igazgatója szerint újabb három épületet terveznek lerombolni.

A Luník IX-nél található erdőben a rozsnyói kitelepítés után jelenleg 70 ember él, akik azelőtt a Luník IX-en éltek. A helyiek Mašličkovonak nevezték el a településüket. Paška szerint a Luník IX-en körülbelül 4000 roma él.

A lebontott épületek helyére egy év múlva újakat fognak építeni. Az építkezés befejezését 2015 szeptember végére tervezik.

SME/para

Címkék: bontás, lakótelep