Nem engedték fel a buszra a munkást, a dunaszerdahelyi SAD szerint túl koszos volt

2014. október 10. - 08:27 | Régió

DUNASZERDAHELY – Hétfőn egy szerelőruhát viselő pozsonyeperjesi fiatal férfi akart hazajutni, de busszal nem tudott.

Nem engedték fel a buszra a munkást, a dunaszerdahelyi SAD szerint túl koszos volt

A neve elhallgatását kérő férfi portálunknak elmondta, hogy a 18.20-kor Galántára induló busszal szeretett volna Pozsonyeperjesig utazni, de a buszsofőr nem hagyta, hogy felszálljon. Emiatt más segítségével autóval tudott csak hazajutni. Elárulta azt is, hogy az ezen a vonalon közlekedő autóbusz másik sofőrje még nem rótta fel neki, ha szerelőruhában akart felszállni, most pedig ez történt. Azóta busszal jár, de már átöltözik, mielőtt felszáll. A sofőrt, akivel az inkriminált napon utazott volna, azóta nem látta.

Megkérdeztük az esetről a járatot üzemeltető dunaszerdahelyi autóbusz-közlekedési vállalatot (SAD). Anton Ladziansky, a társaság közlekedési és kereskedelmi igazgatója válaszolt e-mailben feltett kérdéseinkre. Eszerint értesültek az esetről, mivel a panaszost figyelmeztette már az állomás utastájékoztatója is.

Ladziansky elküldte számunkra az utasszállítási rend vonatkozó pontjait, mely szerint a buszsofőr elutasíthatja a személy felvételét abban az esetben is, ha fennáll a veszélye, hogy beszennyezi a jármű berendezését.

"A sofőr teljes joggal mérte fel, hogy az érintett nem volt kellően tisztán felöltözve, amit az állomás utastájékoztatója is megerősített. A panaszos tehát bepiszkította volna a busz üléseit, ráadásul tiszteletlenül is beszélt a sofőrrel, letegezve őt" - hangsúlyozta.

Az elutasított férfi kérdésünkre elismerte, hogy munkából tartott a buszra, azt viszont elutasította, hogy mocskos lett volna, és azt mondta, csak azután vitte fel a hangját, hogy a sofőr is fenyegetőzött.

Ladziansky szerint "a tisztaság relatív fogalom". "Hadd tegyek fel két kérdést: Vajon miért visel az ember szerelőruhát? Erre talán nem kell válaszolnom. És vajon hogy jön ki mindebből a többi, tisztán felöltözött utasunk?" - folytatta.

Végezetül elmondta, hogy "minden rosszban van valami jó is", mivel úgy döntöttek, hogy az ilyen incidenseket elkerülendő egyszer használható védőhuzatokat vetnek be majd a jövőben.

-para-