A nagy háború emlékezete kötelez

2014. november 30. - 11:12 | Régió

Dunaszerdahely – Tudományos kiskonferenciát tartott pénteken a Csallóköz-Szerdahelyi Kaszinó 1860 Városvédő Egylet a Csallóközi Múzeum kiállítótermében.

A nagy háború emlékezete kötelez

Vajda Barnabás moderátor felvezetőjében – egyebek mellett – elmondta: a tanácskozás célja az, hogy egyrészt nyissanak „a közvélemény felé“, másrészt arra keressék a választ, „a közösségi emlékezetet hogyan lehet a közösség szempontjából jó irányba fordítani“.

A béke hírnökei elnevezésű workshop keretében három előadás hangzott el. Előbb Nagy Attila mutatta be a sikabonyi katonatemetőt, amelyben „a fogolytábor vezetésének haláleset-bejelentései alapján 11 nemzet összesen 965 katonája alussza örök álmát“. Őt követően Hulkó Gábor a katonatemetők feltárását-gondozását-fenntartását szabályozó jogi előírásokra hívta fel a figyelmet, illetve a Gloria Victis Társulás néhány szlovákiai és magyarországi kezdeményezéséről szólt. Végül Varga László a nagymegyeri hadifogoly-temetőről készült anyagát prezentálta. Közölte: az alsó-csallóközi város sírkertjében több mint 5000 szerb, illetve montenegrói, 204 olasz, 72 orosz, 13 román stb. háborús áldozat nyugszik. Az utolsó hadifoglyot 1918. október 13-án temették el Nagymegyeren.

A tanácskozás másik részében a résztvevők a dunaszerdahelyi hadifogoly-temető közelmúltban általuk kezdeményezett és szakmailag vezetett revitalizációjának eddigi tapasztalatait összegezték.

A kora esti órákban a városvédők a Hol vagytok, dunaszerdahelyi katonák? című fotókiállítás anyagát tárták a nyilvánosság elé. Megnyitó beszédet Karaffa Attila, a települési önkormányzat kulturális bizottságának elnöke mondott.

(lv)