Munkások főzték a pervitint az épülő oviban

2014. december 4. - 11:28 | Régió

A droglabort egy épülőfélben lévő óvodában alakították ki a munkások, akik az épületen dolgoztak.

Munkások főzték a pervitint az épülő oviban

Napközben építették az ovit, éjszaka pedig ugyanott főzték a pervitint - számolt be az esetről a Joj televízió.

Az eset a privigyei járásban történt. A rendőrség nyomozói már egy ideje megfigyelték az elkövetőket, az egyik hajnalban pedig a helyszínen csaptak le rájuk.

Lipník községben a rendőrség és a kommandósok egy személygépjárművet állítottak meg, amelyben négy gyanúsított ült - közölte Pavol Kudlička trencséni kerületi rendőrségi szóvivő.

Az egyik elkövető bezárta magát a kocsiba, a kommandósok azonban az autó ablakát betörve előállították a társaival együtt. Állítólag éppen eladni készültek a drogot.

Kudlička elmondta, hogy miután őrizetbe vették őket, átkutatták az épületet, amelyben a drogot előállították. A gyanúsítottaknál nagyobb mennyiségű drogot találtak, az épületben pedig az annak előállításához szükséges eszközöket.

A Joj televízió információi szerint az őrizetbe vett személyek a szélesebb régióban terítették a kábítószert már egy ideje. Egyikük nemrég trét vissza, miután letöltötte börtönbüntetését.

Noviny.sk/para