PÁLYÁZAT: Komárom és Ógyalla kétmillió eurót kapott fejlesztésre

2014. december 13. - 15:07 | Régió

A magyarországi Komárom és Ógyalla közösen nyújtott be pályázatot a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Programhoz, amelynek köszönhetően 600 millió forintot (megközelítőleg 2 millió eurót) fordíthatnak ipari parkjaik fejlesztésére.

Komárom önkormányzata a zöldmezős ipari park infrastrukturális fejlesztésére fordítja a pénzt, Ógyallán főként az út- és kerékpárhálózatot bővítik - mondta el szombaton az MTI-nek Molnár Attila (Fidesz-KDNP) Komárom polgármestere.

A mintegy 600 millió forintos beruházás 85 százaléka uniós forrás, további 10 százalékot az állam biztosított, Komárom önrésze pedig 5 százalék.

Molnár Attila felidézte, hogy sokan bírálták az önkormányzatot, amikor 2011-ben, a gazdasági válság kellős közepén területet vásárolt az ipari parkban. "Az idő minket igazolt, hiszen ezen a 40 hektáros területen az infrastrukturális fejlesztést követően új befektetőket fogadhatunk" - mondta. A beruházás során kiépítik a belső utakat, a közvilágítást, az ivóvíz, a szennyvíz és a csapadék hálózatot.

Ógyallán szintén működik ipari park, melyben jelenleg négy cég üzemel. A legnagyobb, a Nuritech 300 munkavállalót foglalkoztat. A pályázatnak köszönhetően bővül az úthálózat, kiszélesítik és meghosszabbítják a kerékpárutat, ami a várost köti össze az ipari parkkal, így könnyítve meg az ott dolgozók munkába jutását - tette hozzá Molnár Attila.


MTI/para

Címkék: pályázat, fejlesztés