Olyan helyzet, mint Nagyudvarnokban, az egész országban nincs

2014. december 15. - 18:28 | Régió

Letette az esküt az új polgármester és néhány képviselő, de határozatképtelen a falu. Egyelőre a Járási Hivatal sem tudja pontosan, mi a teendő.

Olyan helyzet, mint Nagyudvarnokban, az egész országban nincs

Még a leköszönő polgármester, Tóth Ernő (MKP) hívta össze a testület alakuló ülését, majd annak terminusát hat, meg nem nevezett képviselőre hivatkozva módosította - január 2-re. Csakhogy ez a vonatkozó törvények szerint törvénysértő. Hogy miért, arról ITT írtunk bővebben. ITT pedig arról, hogy Tóth Ernő az Alkotmánybíróságon támadta meg a novemberi választások eredményét. A panaszáról még nem született döntés, de az élet ettől még megy tovább.

A Járási Hivatal elöljárója, Richar Kmeť szerint az alakuló ülést a községekről szóló 369/1990-es törvény szerint nem lehet elhalasztani, így az új polgármester, Ürögi János (független) letehette az esküt anélkül is, hogy egy határozatképes testület felállt volna. Elmondása szerint ilyen szituáció, mármint hogy a leköszönő polgármester összhívta volna az alakuló ülést, majd azt úgymond elhalasztotta, az egész országban nem alakult ki.

A kilenctagú testület határozatképességéhez egyébként öt képviselőre volna szükség, az alakuló ülésen azonban csak hárman vettek részt: Ürögi Edit (független), Domonkos Pál (MKP) és Volner István (Smer-SD). Ők ugyancsak letették a képviselői esküt, miután a helyi választási bizottság elnöke, Sidó Zsuzsanna ismertette a választások hivatalos eredményét.

Az új polgármester pedig december 29-re hívta össze az újabb testületi ülést, ahol elvileg a többi megválasztott képviselő (mindannyian MKP-jelöltek) is letehetné az esküt. Kérdés, hogy így lesz-e, és az is, hogy mi történik, ha nem.

Ürögi kijelentette, hogy itt lett volna az alkalom arra, hogy Tóth Ernő méltó módon átadja a falu vezetését. Elismerte, hogy az elmúlt húsz évben sokat tett a falu javáért, de kiemelte, hogy sok a tisztázatlan ügy is, és el kellene fogadnia, hogy a választók többsége nem rá adta le a voksát.

A hagyományok és a törvény szerint az alakuló ülésen adja át a leköszönő polgármester a polgármesteri jelvényeket (inszigniákat) az utódjának. Ez most nem történt meg, ám Richard Kmeť elmondása szerint a határozatképtelen ülésről készült jegyzőkönyvvel és az eskütételről szóló okirattal az új polgármester a bírósághoz fordulhat, amely előzetes intézkedésként elrendelheti, hogy a megválasztott polgármester elfoglalja hivatalát. A községi hivatal és a községi intézmények átadásában pedig ilyen módon a rendőrség is közreműködhet.

Kifejtette, hogy a többi megválasztott képviselő egyelőre nem rendelkezik mandátummal, mivel nem tették le az esküt. "Bízzunk benne, hogy a faluért akarnak dolgozni, nem akarják, hogy a falu semerre se tudjon mozdulni, csak fűteni és világítani" - szögezte le.

Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi egy rendkívüli helyzet, mivel ha a legközelebbi ülésre sem jönnek el a megválasztott képviselők, és nem tud felállni egy határozatképes testület, akkor egyelőre nem világos, hogyan tovább. "Megválasztották őket, így a mandátumukat elvenni nem lehet, ha viszont nem jelennek meg, akkor figyelmeztetést kaphatnak, de azt nem tudni, hogy a továbbiakban mi lesz. Ehhez útmutatást kell kérnünk a belügyminisztériumtól" - húzta alá.

-para-