GYILKOSSÁG: 55 éves nő holttestére bukkantak egy dunaszerdahelyi lakásban

2015. január 18. - 08:07 | Régió

DUNASZERDAHELY - Szomszédja talált rá az 55 éves nő holttestére szombaton. Az áldozat fején súlyos sérülések voltak.

A dunaszerdahelyi rendőrség szombaton este kezdte a nyomozást az 55 éves nő, Zs. Mária halálával kapcsolatban. A nő életjelek nélkül, súlyos sérülésekkel a fején feküdt első emeleti lakásában, holttestére szomszédja talált rá.

Amint azt megtudtuk Both Péter járási rendőrkapitánytól, az eset egy, az Észak II-es lakótelepen lévő Lőrincz Gyula utcai panelházban történt, és az üggyel foglalkozó nyomozó gyilkosság ügyében kezdeményezett eljárást.

Információink szerint a nőt leüthették, a torkát pedig elvágták. Gyilkosa átkutathatta a lakást, de egyelőre nem tudni, hogy mit vitt magával, a nyomait fűszerek szétszórásával próbálta elrejteni.

Elrendelték az áldozat boncolását. Martina Kredatusová rendőrségi szóvivő szerint a gyilkos 20-tól 25 évig, vagy életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélhető.

Az áldozat szomszédjának elmondása szerint az 55 éves nőt már napok óta nem lehetett látni, lakásában pedig hatalmas felfordulást találtak - értesült a Čas.sk.

A rendőrség továbbra is vizsgálja az eset körülményeit.

-para-