Március 15. – Hájos: A fiatalok ma a háttérből be-bekiabálnak, határtalan módon kritizálnak...

2015. március 15. - 18:57 | Régió

DUNASZERDAHELY  - Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékművénél tartották a hagyományos megemlékezést a nemzeti ünnepen.

Március 15. – Hájos: A fiatalok ma a háttérből be-bekiabálnak, határtalan módon kritizálnak...

A megemlékezésen, melyen több százan részt vettek, Hájos Zoltán polgármester mondott elsőként beszédet. A polgármester a magyar nemzet legnagyobb ünnepének nevezte március 15-ét. Emlékeztetett Széchenyi és Kossuth hagyatékára, majd arra, hogy az utcára végül a márciusi ifjak vonultak, és ők robbantották ki a forradalmat. Ezzel érvelve üzent a mai fiataloknak is...

„A fiatalok voltak, akik mozgatórugói voltak a változásoknak. Manapság a fiatalok háttérbe vonulnak, nem veszik ki részüket a közéletből, nem szólnak bele a közigazgatásba. Viszont a háttérből be-bekiabálnak, határtalan módon mindent és mindenkit kritizálnak az internetes portálokon keresztül, a szociális hálón. Tudom, könnyebb valamit kritizálni, még ha megalapozott is, mint a munka elkezdésénél ott lenni, ötletet adni, és együtt örülni a feladat sikeres elvégzésének” – hangsúlyozta.

Hozzátette, hogy nemcsak a feladat kivitelezése a nehéz, de azért felelősséget is kell vállalni, „amit a fiatalok nem igazán szeretnek”. „Ha ez nem így lenne, akkor sokkal több fiatal kapcsolódna be a közéletbe, és a közigazgatási döntéshozatalba” – mondta.

Fotó: Paraméter

Kiemelte, hogy ugyan sokan említik ilyenkor, hogy a fiatalok a hivatásukra vagy a családjukra koncentrálnak, de Hájos szerint éppen ezért volna szükséges bekapcsolódniuk, mert „gyermekeik jövőjét is hosszú távon meg tudnák változtatni”.

A polgármester az őszi választásokon az önkormányzatba bejutott fiatal képviselőkkel is érvelt, akik szerinte most már teljesen másképp látják az önkormányzati munkát, mint előtte, kívülről.

A fiatalok közéletbe való bekapcsolódását azért is tartja fontosnak, mert „ az Európában elfogadott, természetes nemzeti kisebbségek számára biztosított jogokat mások nem fogják tálcán átnyújtani, azokért nekünk kell megküzdenünk”.

Végezetül elmondta, hogy a magyar forradalomnak és szabadságharcnak 167 év távlatából is van ránk hatása, mert „alkalmat ad arra, hogy mi valamennyien, jó magyar emberek összejöjjünk, együtt ünnepeljük meg a legnagyobb magyar nemzeti ünnepünket, ahol részeseivé válhatunk nemzeti összetartozásunk érzésének, miközben erősítjük a magyar közösséget itt, a Felvidéken”.

Kiss Balázs, a pozsonyi magyar nagykövetség titkára

Hájos után a pozsonyi magyar nagykövetség titkára, Kiss Balázs tolmácsolta Orbán Viktor magyar kormányfő üzenetét. „Nekünk magyaroknak mindenkinél több okunk van arra, hogy kivételesnek érezzük ezt a napot, hiszen hosszú évszázadok elnyomása után 1848. március 15-én mutatta meg, milyen életerős és bátor nemzet a minénk. A népek tavaszán Európa számos országát érte el a forradalom vihara, de csak egyetlen ország volt, ahol nem hunyt ki pillanatok alatt a szabadság őrtüze. Egy egész nemzet gyűlt a tűz köré, hogy élessze és táplálja. Ez lobogott, őszinte örömmel lelkesedtünk érte, és amikor pislákolni kezdett, mi magyarok egy emberként hordtuk rá a a hasábokat, hogy ismét lángra kapjon” – üzente Orbán.

A beszédek között a dunaszerdahelyi Vox Camerata kórus, Kulcsár Béla harmonikaművész és a Rivalda színház színészeinek előadását is megtekinthette a közönség, a megemlékezés végén pedig a város vezetése, szervezetei, intézményei, illetve pártok, egyházi és civil szervezetek képviselői helyezték el koszorúikat az emlékműnél.

-para-