Horror Pozsonyban: Biztonsági őrnek adta ki magát és rettegésben tartotta a fiatal nőket egy csaló

2015. március 21. - 10:10 | Régió

Egy ötven év körüli férfi biztonsági őrnek adta ki magát Pozsonyban, majd ráijesztett két ártalmatlan nőre, akiket lopással gyanúsított. A férfi közölte a nőkkel, hogy azonnal a rendőrségre kell vinnie őket.

A 23 éves Zuzka és a 21 éves Katka egy pozsonyi buszmegállóban álltak, amikor az állítólagos biztonsági őr odalépett hozzájuk. A férfi SBS-egyenruhát viselt és távbeszélőt tartott a kezében.

A férfi közölte a fiatal nőkkel, hogy lopással gyanúsítják őket, ami miatt a rendőrségre kell őket vinnie.

A fiatalok elmondása szerint a távbeszélőn állandóan kommunikált valakivel, aki a készüléken keresztül közölte, nem áll rendelkezésükre autó, ezért gyalog kell menniük.

Amikor az egyik fiatal kezébe vette a telefonját, a férfi kirántotta a kezéből, és táskáját is elvette. Ezt követően a férfi már azzal fenyegetőzött, hogy megbilincseli őket, ha nem tartanak vele, ráadásul azt mondta, hogy fegyvere is van.

A fiatal nők futásnak iramodtak, hogy elmeneküljenek a helyszínről, majd feljelentést tettek a legközelebbi rendőrségen, akik nyomozást indítottak az ügyben.


(noviny.sk)