Zenés irodalmi műsor a magyar költészet napjára

DUNASZERDAHELY – A magyar költészet napja alkalmából rendeztek zenés irodalmi műsort a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolában és Sportgimnáziumban.

Zenés irodalmi műsor a magyar költészet napjára

A három részből álló versfolyam bevezetéseként József Attila Ars poeticáját zongorakísérettel hallgathatta meg a közönség, akiknek soraiban a pápai baráti iskola, a Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskola diákjai is ott ültek.

A tragikus sorsú költő életművéből több költemény is elhangzott, az Óda mellékdalát pedig négy nyelven, magyar, szlovák, angol, német fordításban is előadták.

Az Én, József Attila című musicalből, amely a költő életének sorsdöntő fordulatait eleveníti fel, a Prológust és a Mamát követhették figyelemmel a vetítővásznon.

Megemlékeztek továbbá a szintén ezen a napon, Kassán született Márai Sándorról, Füves könyvéből a tapintatról és gyöngédségről szóló részt olvasták fel.

A prózai részeket gitárjátékkal kísért megzenésített költemények követték. A műsorból nem maradhattak ki a legismertebb magyar szerelmes versek, a Bájoló, a Ki viszi át a szerelmet, amelyek nagy sikert arattak a középiskolások körében.

A versünnep harmadik részében klasszikus versek Lackfi János és Vörös István „tollából“ származó átiratait dramatizálták az irodalomkedvelő tanulók, záróakkordként pedig József Attila Amit szívedbe rejtesz c. költeményét szavalták el közösen.

Az előadás összes szereplője ún. verstallérban (amelyet az elsőéves vendéglátóipari szakon tanulók sütöttek) és emléklapban részesült, amelyen szintén ott volt a versünnep mottója: “Nem szükséges, hogy én írjak verset, de úgy látszik, szükséges, hogy vers írassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye" József Attila

-kl-