Dunaszerdahely nyakán hagyott a parkolási magánszövetkezet egy jókora kifizetetlen számlát

Dunaszerdahely városának 2014-es zárszámadásából kiderül, hogy a városi parkolókat hat éven keresztül üzemeltető magáncég nem fizette ki a bérleti díjat a szerződés lejárta előtti utolsó negyedévre.

Dunaszerdahely nyakán hagyott a parkolási magánszövetkezet egy jókora kifizetetlen számlát

A dokumentumban az áll, hogy a városi tulajdon bérbeadásából származó bevételek között a parkolók esetében tervezett éves 110 ezer euróból mindössze 38 ezer folyt be. Erre a brutális kiesésre a városi hivatal pénzügyi osztálya több indokkal szolgál, ezek között van, hogy a magánszövetkezet nem fizette ki a bérleti díjat a parkolókért 2014 első negyedévéért. Ez az összeg nagyságrendileg 30 ezer euró, ahogy az az alábbi képen látható számlából is kiderül.

KATTINTS a nagyobb képhez!

Jól látják: ez egy évvel ezelőtti kifizetetlen számla. A város pedig ezt azóta sem tudta behajtani, amit a zárszámadásban a pénzügyi osztály azzal indokol, hogy a parkolási szövetkezet a szerződés lejárta után jogutód nélkül megszűnt. Csakhogy ez nem igaz.

A magánfirma fura ura(i)

A cégjegyzék nyilvánosan hozzáférhető adataiból kiderül ugyanis, hogy a parkolási szövetkezet nemhogy megszűnt volna a szerződés tavalyi lejártakor, de ma is létezik. Egészen idén március 20-ig dunaszerdahelyi székhellyel rendelkezett, és az a Kocmál Roland volt az ügyvezetője, aki a várossal kötött két, egyenként hároméves szerződést is aláírta. A zárszámadás dokumentumának tulajdonságaiból megtudhatjuk azt is, hogy azt legutóbb idén március 19-én módosították.

KATTINTS a nagyobb képhez!

A parkolási szövetkezet március 21-től egy bizonyos Szabó Elemér nevére került, székhelye pedig a kelet-szlovákiai Eperjesre (Prešov). Az illetőről szintén a cégjegyzék nyilvános adatai alapján megtudhatjuk, hogy számos egyéb társaságban tölt be tisztviselői funkciót, köztük az NSE Partner nevű cégnél, amelynek irányítását 2013 végén vette át egy bizonyos Lukács Ferenctől.

Egy ugyanilyen nevű személy volt korábban Hájos Zoltán kampányfőnöke, és a neve 2009 novemberében szervezőként merült fel, amikor a dunaszerdahelyi városháza alkalmazottait a budapesti Hubbard College Academy elnevezésű, köztudottan szcientológiai intézetbe küldték közpénzből fizetett kommunikációs tréningre. Lukács emellett az Összefogással a holnapért nevű polgári társulás nevében 2009-ben kampányakciókat szervezett a helyi MKP számára, valamint ugyanezen polgári társulás nevében pályázott több alkalommal is megyei, illetve kormányhivatali támogatásért valamely dunaszerdahelyi városi kulturális akció szervezésével összefüggésben. Hogy ugyanarról az MKP-közeli Lukácsról van szó, akitől az NSE Partner céget átvette az immár a parkolási szövetkezetet is vezető Szabó Elemér, arra az is utal, hogy az NSE és az Összefogással a holnapért PT székhelye ugyanott van.

A parkolási szövetkezettől a Municipalig

A Dunaszerdahelyi Parkolási Szövetkezetről a cégjegyzék alapján annyit lehet tudni, hogy 2008. június 24-én jegyezték be szövetkezeti formában. Ez nem írja elő a tulajdonosi háttér közzétételét, arra tehát legfeljebb tippelhetünk. Az igazgatója a kezdetektől egy bizonyos Kocmál Roland. A társasággal az első szerződést éppen 2008. július 21-én, alig egy hónappal a bejegyzése után kötötték. Ekkor még Pázmány Péter volt a polgármester. Az első szerződés alapján a parkolódíjakból származó bevétel mindössze 20%-a járt a városnak, valamint a parkolóautomaták bérleti díjaként 200 ezer korona (6 638 euró). 2008-ban mintegy öt hónapig üzemeltette a magáncég a parkolókat, a város bevétele (a teljes bevétel 20%-a) kb. 3600 euró volt a forgalom után, és 1600 euró az automaták bérbeadásáért. 2009-ben a forgalomból származó városi bevétel 50 ezer, míg 2010-ben 33 ezer euró volt. Ez tulajdonképpen azt is jelenti, hogy a szövetkezet bevétele mindkét esetben ennek négyszerese (80%), tehát mintegy 200, illetve kb. 130 ezer euró lehetett a két év alatt.

2011-ben járt le az első hároméves szerződés, melynek előnytelenségét több képviselő számos alkalommal firtatta a plénumokon. Az újonnan kiírt pályázat győztese azonban ugyanaz a társaság lett, ismét három évre. Az új szerződés szerint azonban a város immár évi 110 ezer euróért adta bérbe a mintegy 1100 parkolót, és 9300 euróért az automatákat. Hájos Zoltán akkoriban úgy nyilatkozott a Paraméternek, hogy a pályázat győztese mellett a tapasztalat és a magasabb bérleti díj döntött.

Tavaly februárban, a második hároméves bérleti szerződés március végi lejárta közeledtével aztán a városi képviselő-testület úgy döntött, hogy a parkolók üzemeltetése a városi tulajdonú Municipal társasághoz kerül. Csakhogy ezzel a történetnek még nem volt vége, hiszen a 2014 április 9-i testületi ülésen Hájos Zoltán saját hatáskörében hosszabbította meg a parkolókat addig üzemeltető magáncéggel kötött szerződést egy hónappal. Erről pedig lényegében csak tudomásul vételre terjesztett be egy javaslatot a plénumon, amely visszamenőlegesen (április 1-től) kezelte a szerződéshosszabbítást. Benkóczki Vendel akkori Híd-képviselő úgy reagált, hogy egy ilyen lépésről tájékoztatni kellett volna a közvéleményt 15 nappal a szerződéshosszabbítás előtt, másrészt pedig ha a szerződés tárgya meghaladja a 40 ezer eurót, akkor pályázatot kell kiírni. Ravasz Marián (Híd) pedig annak vizsgálatát kérte a főellenőrtől, hogy a parkolóautomaták karbantartását és javítását a magáncég a szerződéssel összhangban végezte-e. A képviselők fenntartásaikat fejezték ki azzal kapcsolatban is, hogy a magáncéghez folyik be a 2014-es éves parkolókártyákból származó bevétel is, holott már ezzel együtt is csak az év harmadában üzemeltették a parkolókat.

Hájos egyébként azzal indokolta a szerződéshosszabbítást, hogy egy jogi vákuum keletkezett volna annak lejártakor, mivel a Municipal akkor még nem volt jogosult parkolódíjak szedésére. „A parkolótársaság nem ismeretlen a város számára, hiszen három évvel korábban versenytárgyalás útján lett kiválasztva és még mindig jobb, ha ők szedik, minthogy a Municipal jogalap nélkül” – mondta akkor. Állította ezt úgy, hogy akkor ismert volt, hogy a parkolási szövetkezet a 2013-as év utolsó negyedévére vonatkozó bérleti díjat sem térítette a szerződésben megszabott határidőig, január közepéig.

A különös hátterű magánszövetkezet után tehát a város nyakán maradt egy jókora számla, amelyről a zárszámadásban állítják, hogy behajthatatlan. A város tavalyi számvitelét kedden délután tárgyalja a képviselő-testület, ahol a téma ismét szóba kerül.

-para-