57 500 eurónyi dotációról Hájos Zoltán egyedül döntött

2015. április 29. - 06:12 | Régió

DUNASZERDAHELY – 85 ezer euró városi dotációt osztottak szét a kultúra, sport, oktatás és egészségügy területén a képviselői szakbizottságok. Ebből 30 ezer eurót a városi szabadidőközpont működésére fordítanak. A polgármester egymaga, pályázati felhívás nélkül dönthetett 57 500 euróról.

57 500 eurónyi dotációról Hájos Zoltán egyedül döntött

A kettő arányát nehezményezte Antal Ágota független képviselőnő a keddi testületi ülésen. Emlékeztetett arra, hogy a szabadidőközponton kívül összesen lényegében 55 ezer euróról dönthetett a három illetékes szakbizottság, amit 79 kérvényező között osztottak szét. A kulturális és a sportbizottság is 15-15 ezer eurót javasolt a szabadidőközpontnak.

„A polgármester külön alapja 57 500 euró, amit 18 kiemelt kérvényező között osztott szét. Ki kell hirdetni a királyságot, és akkor a polgármester oszthat bármennyi pénzt, megmondva, hogy ő és ő kap, és nem lesz szükség a szakbizottságokra, de lehet udvari muzsika és udvari bolondok” – fogalmazott.

Méltatlannak tartja, hogy a tanácsadó szervként működő, képviselőkből álló szakbizottságok a sok kérvényező miatt százas nagyságrendű dotációkat javasolhatnak olyasvalakik számára, akik „egy kis életet hoznak a városba”. „De a polgármester honnan tudja, hogy melyik csoport milyen munkát végez? Ha valaki a kiemelt támogatásokat szakavatott szemmel nézi. Nagyon könnyen rájön dolgokra. Miért másabbak ők a többieknél?” – tette fel a kérdést Antal, hozzátéve, hogy legalább elvként el kellene fogadniuk azt, hogy évről évre mások kapják a kiemelt dotációt. Leszögezte, nem tartja helyesnek, hogy a polgármester egyedül döntsön ilyen mértékű támogatásról, még ha azt egy városi rendelet alá is támasztja. Antal Ágota véleményéhez csatlakozott Csicsai Gábor (Híd) is.

Hájos Zoltán visszautasítva Antal Ágota szavait kiemelte, hogy a testület által jóváhagyott rendszer szabja meg az arányokat, és a dotációkat „a közösségünk számára fontos rendezvények kapják”.

Ravasz Marián (Híd) az ellen emelt kifogást, hogy a polgármester egy Kft.-t is támogat a kiemeltek között. A Bons Promotion Kft. a karácsonyi vásár megrendezésére kapott 4 ezer eurót. Ravasz szerint az adventi vásárt egyenesen a költségvetésből kellene finanszírozni, és nem „bújtatott támogatásként” egy Kft.-n keresztül. Kiemelte az MKP-közeli Összefogással a holnapért PT támogatását is, amely szintén városi rendezvényre, a Dunaszerdahelyi Udvari Muzsikára kapja a pénzt. Emlékeztetett arra is, hogy ez a polgári társulás városi rendezvényekkel összefüggésben a megyénél és a kormányhivatalnál is pályázott, miközben az egyik kérvényükön a városháza egy alkalmazottjának neve szerepel, a többin pedig Lukács Ferencé, aki egykor Hájos Zoltán kampányfőnöke volt, majd a neve összefüggésbe került a városháza alkalmazottainak szcientológiai tréningre történt elküldésével is.

Karaffa Attila (MKP) figyelmeztetett arra, hogy a szakbizottságok közös ülésükön szavazhattak a kiemelt intézményekről, szervezetekről.

Hájos Zoltán pedig azzal érvelt, hogy a költségvetésben ugyan van megszabva egy tétel a városi rendezvényekre, de abból a dotációkat lefaragják.

Antal Ágota végezetül még hangsúlyozta, hogy senkitől nem kívánják megvonni a dotációt, és támogatni fogja a beterjesztett javaslatot. „Azt szerettem volna, hogy ne döntsön egyedül a polgármester ekkora összegről” – jegyezte meg.

Az egyes támogatások összegét megtalálják csatolmányunkban.

-para-