Rendőrökkel üldöztünk rendőröket Bőstől Győrig

2015. május 21. - 18:01 | Régió

Csütörtök reggel részt vettünk a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság és a Dunszerdahelyi Járási Rendőrkapitányság közös gyakorlatán.

A művelet során a szlovákiai és a magyarországi rendőrök két határon átnyúló üldözést imitáltak.

Az egyik gyakorlat során a bősi rendőrök Bősről üldöztek egészen Győrig egy négyfős, magyar rendszámú kocsival közlekedő - rendőrök által eljátszott - bandát, akik elméletben egy rablásból menekültek.

Rögtön ezután ugyanez játszódott le visszafelé is, csak ezúttal magyarországi rendőrök vettek üldözőbe egy szlovák rendszámú kocsit, melyben három bűnözőt, és az általuk ejtett túszt kellett eljátszaniuk a gyakorlatozó rendőröknek.

Az akciót végig követte Varga Károly, a Dunszerdahelyi Járási Rendőrkapitányság rendészeti igazgatója, és Kún Péter bősi körzeti parancsnok.

(parameter)