Nagy sikere volt Gizi bohócnak

2015. június 7. - 11:45 | Régió

Szap és Csiliznyárad Község Önkormányzata, továbbá két helyi szervezet, az Ifjúsági Csoport, illetve a Csiliz Gyerekklub karöltve rendezett gyermeknapi ünnepséget a szapi futballpályán.

Nagy sikere volt Gizi bohócnak

A színes programban a gyerkőcök különböző akadály- és ügyességi versenyeken mérkőztek meg egymással. Nagy sikere volt Gizi bohóc produkciójának. “Szenzációnak” számított “egy igazi” rendőrautó megérkezése, amelyet az érdeklődő nebulók belülről is megnézhettek és megismerkedhettek felszerelésével. A rendezvényzáró kötélhúzásból a felnőttek sem maradtak ki.

Hej halászok, halászok…

Egyik pokrócból a másikba vándorolt a vízzel tele lufi

“Ez volt az első példa, hogy a két falu közös gyermeknapot szervezzen. Kezdeményezésünkkel az összetartás, az összetartozás fontosságára szerettünk volna rámutatni. Bízom benne, hogy lesz folytatás” – közölte Miklós Ferenc, Szap község polgármestere.

(Soós Klaudia)

Címkék: gyermeknap