Kisudvarnok: Harmadszorra sem sikerült...

2007. július 30. - 18:43 | Sport
Harmadízben rendezte meg az Oduor-kupát, melynek döntőjét harmadszor is elbukta a dunaszerdahelyi területi bajnokság I. osztályának kisudvarnoki újonca.


Harmadízben rendezte meg az Oduor-kupát, melynek döntőjét harmadszor is elbukta a dunaszerdahelyi területi bajnokság I. osztályának kisudvarnoki újonca.

„Ezúttal hat csapat két csoportban két napon át küzdött a serlegért. Az első játéknapon a csoportmérkőzések zajlottak, vasárnap a helyosztókkal fejeződött be rendezvényünk, melynek mindhárom évfolyamán, rajtunk kívül, csupán a pódafaiak vettek részt. A megmérettetésnek a tallósiak révén mátyusföldi résztvevője is volt. Sajnos, a döntőben a mieink kikaptak az V. ligás felsőpatonyiaktól, így az esélyesebb együttes vitte el tőlünk a serleget. A színvonalas, izgalmakban bővelkedő döntő pokantériáját az jelentette, hogy mindhárom gólt a Szabó vezetéknevű futballisták szerezték“ – fogalmazott a házigazdák menedzsere, Somogyi Roland. A vendéglátók két egyéni elsőséggel vigasztalódtak. A legjobb kapusnak Fucsek Lászlót, a legjobb mezőnyjátékosnak pedig Harsányi Imrét választotta a szakemberekből verbuválódott zsűri. A legeredményesebb góllövőnek, öt találattal a felsőpatonyi Straka Sándor bizonyult. Megtudtuk, az első játéknapon 300, másnap pedig 400 focirajongó buzdította a játékosokat.

A torna jegyzőkönyve:

A csoport: Pódafa–Hodos 1:2, g.: Füssi P., iil. Kevický, Otolics; Hodos–Felsőpatony 2:3, g.: Horváth, Szlovák, ill. Horváth E. 2, Straka; Pódafa–Felsőpatony 2:5, g.: Benovič, Bartal, ill. Straka 3, Szabó, Szekács.

B csoport: Nagyudvarnok–Tallós 1:3, g.: Veszelovszky, ill. Rémay 2, Králik; Kisudvarnok–Tallós 0:0; Kisudvarnok–Nagyudvarnok 2:0, g.: Fekete B., Harsányi. Helyosztók: Felsőpatony–Tallós 3:2, g.: Szekács, Szabó, Straka, ill. Rémay 2; Hodos–Kisudvarnok 1:2, g.: Füssi B, ill. Fehér, Marcinkó.

A 3. helyért: Tallós–Hodos 2:2, g.: Czanik 2, ill. Győri 2.

Döntő: Kisudvarnok–Felsőpatony 1:2, g.: Szabó Péter, ill. Szabó Attila, Szabó Tibor.

-ái-

Címkék: hat csapat, kupa