Erősítettek, mentenék irhájukat a felsőpatonyiak

2008. február 11. - 16:44 | Sport
Az egykor szebb napokat is megélt felsőpatonyiak a végeken kullognak a zömmel csallóközi és mátyusföldi csapatok alkotta nyugat-szlovákia V. liga déli csoportjában.

Tizenhárom ponttal a tabella 15. helyén telelnek. Ahogy ez már vészhelyzetben lenni szokott, új tréner, nevezetesen Horváth László kezébe került a karmesteri pálca. A mentési munkálatok irányítója nem csupán stratégaként, hanem még futballistaként is segítségére lesz övéinek az ádáz tavaszi versenyfutásban.

„Január 16-tól irányítom a kollektívát, melynek összetételében változásokra került sor a kudarcízű őszi szezont követően. Štrba és Pitner vendégjátéka leteltével odébbállt. Az első hetekben a kívánt erőnlét megszerzésére összpontosítok a heti három gyakorláson. Csakhamar azonban a taktikai elképzeléseim megvalósítására beméretezett edzéseket is napirendre tűzöm. Többé nem fordulhat elő, hogy védelmünk az átjáróházhoz hasonlítson. Elképesztő, hogy tizenöt őszi meccsen negyvenhétszer rezdült a felsőpatonyiak hálója. A gólönséggel, azaz a mérkőzésenkénti egy találattal is elégedetlen vagyok. Mindkét mutatóban nagyot kell javulnunk ahhoz, hogy teljesítsük elsődleges célunkat: kiharcoljuk a bentmaradást" – nyilatkozta lapunknak a rutinos játékosedző, aki ősszel a területi bajnokság legfelsőbb osztályának kisudvarnoki újoncánál edzősködött.

Megtudtuk, több poszton is erősítettek. Húzóemberré válhat a III. ligás tapasztalatokkal rendelkező Ambrus Róbert, aki legutóbb a somorjaiak mezében szerepelt. A gólerős bakai Hladký Mihályt a Corgoň Ligás szenciek is tesztelték. A kelet-szlovákiai térségben ismert Martin Jurík személyében egy jó képességű kapust szerződtettek, aki nem is oly régen a bajnokságot nyert Nižná Myšľa erőssége volt. Jó esély van arra is, hogy ausztriai profiskodása befejeztével Ľuboš Vejsabel is a felsőpatonyiakhoz igazol. Megtudtuk, a Horváth-alakulat eddig három előkészületi meccset játszott. Az egyházgelleiek elleni párharcuk 5:5-ös döntetlennel ért véget, az Ivánka pri Dunaji csapatát 4:2-re (felsőpatonyi gólszerzők: Ambrus, Hladký, Oravec, Straka Sándor) győzték le, legutóbb pedig a bacsfaiaktól szenvedtek 0:2-es vereséget.

Ezen a héten – péntektől vasárnapig – hazai környezetben edzőtáboroznak, naponta kétszer gyakorolnak. "Nem csak a srácok, hanem a tisztségviselők igyekezetével is rendkívül elégedett vagyok. Ugyan nem túl népes még a játékoskeret, betegségek és sérülések is gondot okoznak. Az első három hét tapasztalatai azt sugallják, hogy Miklós Attila, Horváth Erik, Ambrus Róbi rutinjára, a fiatalok lendületére alapozva, elkerülhetünk a végekről“ – hangzott a felsőpatonyiak derűlátó játékosedzőjének esélylatolgatása.

ái