Marčekovával erősített az Euromilk

2008. június 12. - 11:14 | Sport
Kiváló képességű asztaliteniszezővel, Viera Marčekovával erősödött a női szuperliga dunaszerdahelyi újonca.

„Már tavaly is tárgyaltunk új szerzeményünkkel, ám akkor nem jutottunk ki a nemzetközi porondra, ezért elálltunk szerződtetésétől. Idén viszont szlovákiai ezüstérmesként belépőt szereztünk a szuperligába, melyben nem szeretnénk alárendelt szerepet játszani. Szponzorunk támogatta erősítési tervünket, ennek köszönhetően meghatározó egyéniséggel, az idei egyéni országos bajnokkal vágunk neki az augusztusban rajtoló nemzetközi versenysorozatnak, melyben a Viera Marčeková, Fekete Angéla, Lenka Andelová és Szabó Andrea alkotta kvartettel szeretnénk megvetni a lábunkat– nyilatkozta lapunknak Vladislav Kmeť, a dunaszerdahelyi Euromilk asztaliteniszklub elnöke.

Megtudtuk, Kreškócziová a minap Villachba igazolt, helyébe a nagyszombatiaknál vendégjátékosként közreműködő Szabót sorolták be az együttesbe, mely a honi pontvadászatban, az extraligában bajnoki elsőségre pályázik. Tíz év után tért vissza nevelőegyesületéhez Marčeková, aki előbb a nyitraiak és a nagytapolcsányiak mezét viselte, majd Szekszárdon és Virtonban profiskodott. „Egy éves szerződést kötöttel az Euromilkkel. Döntésemben az is sokat nyomott a latban, hogy szülővárosomban, nevelőegyesületben felsőházi szinten pingpongozhatok. Elegem van már az utazásból. Gyakran az is megesett, hogy a reptérről azonnal a munkahelyemre siettem” – fogalmazott a TT CitiBank Virton kétszeres belga, Szlovákia négyszeres bajnoka.

ái

Címkék: asztalitenisz, Euromilk