Ment vagy menesztették Djuricicot?

2008. augusztus 19. - 17:02 | Sport
Corgoň-liga, 5. forduló. Immár vezetőedzője, a horvát Milan Djuricic nélkül, Radványi Miklós irányításával szerzett pontot szombat kora este a DAC a ružomberokiak otthonában.

A párharc legvégén csattant az ostor, amikor a szlovák focifelsőház jelenlegi legeredményesebb góllövője, Kweuke belőtte a vendégek pontot érő találatát. Egyébként ez volt a kameruni támadó sorrendben ötödik találata az ötödik Corgoň-ligás mérkőzésén.

Ahhoz, hogy jobban tudjunk tájékózódni és tájékoztatni a történésekről, érdemes néhány szót ejteni a hétközi fejleményekről. A párharcot megelőző egyik gyakorláson ugyanis, egy kemény belemenést követően, kakaskodtak egymással a csallóköziek horvát és kameruni légiósai, amit a sárga-kékek vezetőedzője, Djuricic fegyelmi büntetéssel óhajtott lezárni. Kiderült, heves vérű védencei közül néhányat nem akart a szombati összecsapáson a kezdőcsapat tagjaként pályára küldeni. Elképzelésével azonban nem értettek egyet a dunaszerdahelyi klubvezetők, akik ultimátumot adtak a stratégának. A meccs helyszínén kialakult nézeteltérés végül is a hatvankét esztendős horvát szakember elmozdításához vezetett, aki értesüléseink szerint a rózsahegyi párharcot megelőző percekben lemondott (?) posztjáról. Ahogy ez már ilyenkor lenni szokott, sem a DAC vezetői, sem pedig a játékosok nem kívántak állást foglalni a hektikus eseménysorozattal kapcsolatban… „A klub belügyeként kezeljük a problémát” – nyilatkozta lakonikusan a DAC, menedzsere, Dušan Chytil az egyik honi távirati iroda munkatársának, aki a kialakult helyzetről kérdezte a tisztségviselőt. Egykori védencei produkcióját már a lelátón helyet foglalva izgulta végig. Vasárnap pedig befejezte szlovákiai ténykedését, hazament Horvátországba. Visszatérve a találkozóhoz, a vendégek Kweuke góljával jutottak előnyhöz ellenfelük pályáján, ám a közép-szlovákiaiak még az első félidőben fordítottak. A DAC futballistái becsületére legyen mondva, vert helyzetben sem adták fel, elszántságukat, igyekezetüket a végjátékban siker koronázta; Kweuke egy szabadrúgás után kicsikarta a pontot érő találatot. A találkozón Radványi Miklós irányította a DAC-ot, akinek a neve tartalékjátékosként került a jegyzőkönyvbe. A sajtótájékoztatón pedig az egyik segédedző, Michal Kuruc helyettesítette volt főnökét. A vasárnapi levezető tréninget is az egykori gólvágó, Radványi vezényelte le, hétfőre szabadot kaptak a futballisták. Értesüléseink szerint Milan Djuricic megüresedett helyére Pecze Károlyt szeretné szerződteni a DAC klubvezetése. Mint az köztudott, a kiszemelt utód egykor a DAC sikerkovácsaként vált ismertté szakmai körökben, később külföldön, Magyarországon és Törökországban is tevékenykedett. Vele egyébként még a nyári holtidényben tárgyaltak a dunaszerdahelyi klubtulajdonosok, ám az ismert és sikeres stratéga nemet mondott a felkérésre. DAC-berkekben ugyanakkor azt rebesgetik, külföldi edző neve is felmerült a kiszemeltek között.

* Ružomberok–DAC 2:2 (2:1), g.:  33. M. Bakoš, 42. Kucka, ill. 6., 90. Kweuke. DAC: Novota – Regedei (87. Vasas), Adiaba, Németh K., Gerich – Plantic (70. Osei Opoku), Kováč (62. Hassan), Boya, Abena, Moughfire – Kweuke.

További eredmények: MFK Košice–ViOn Zlaté Moravce 2:1 (2:0), g.: 32., 45. Kolbas (mindkettőt 11-esből), ill. 87. Ščepko; Banská Bystrica–Dubnica 1:0 (0:0), g.: 65. M. Ďuriš; FC Nitra–Prešov 1:0 (1:0), g.: 6. Broschinský; Slovan Bratislava–Artmedia Petržalka 4:1 (3:1), g.: 3., 6. Sylvestr, 19. Botelho Gaucho, 89. Meszároš, ill. 45. Cléber.

Lapzártánk után játszották a Spartak Trnava–MŠK Žilina találkozót 

A bajnokság állása:

1. MFK Košice       5        5        0        0        10:3   15

2. Žilina               4        4        0        0        15:1   12

3. Slovan              5       3        1        1        9:4     10

4. FC Nitra            5        2        1        2        5:9     7

5. Trnava             3        2        0        1        4:4     6

6. Prešov              5        2        0        3        6:9     6

7. Artmedia           4        2        0        2        4:7     6

8. DAC                  5        1        1        3        8:9     4

9. Ružomberok      5        1        1        3        5:8     4

10. B. Bystrica        5        1        1        3        1:4     4

11. Zl. Moravce      5        1        1        3        3:8     4 

12. Dubnica          5        1        0        4        5:9     3

A 6. forduló műsora – augusztus 22. (péntek), 17.00: DAC–B. Bystrica. Augusztus 23. (szombat), 16.30: Artmedia–MFK Košice; 19.00: Prešov–Dubnica, Zl. Moravce–Ružomberok; 19.30: Žilina–Slovan, FC Nitra–Trnava.

I. labdarúgóliga, 5. forduló. Prievidzán nem termett, nem is teremhetett babér a foghíjas DAC-fakónak. Szombaton csak nagy nehézségek árán sikerült egy csapatra való, hadba fogható játékosost találni a B csapat számára. Végül is ifistákkal kiegészítve elutaztak a sárga-kékek ellenfelük otthonába. „Mindössze tizenhárom játékos állt a rendelkezésemre, több poszton is improvizálnom kellett. Nem játszottunk rosszul, ám mindkét félidő elején elkerülhető gólt kaptunk” – értékelt Meszlényi Tibor, a DAC B szakvezetője. Ami azt illeti, valóban rögtönöznie kellett, a balhátvéd posztján például Csémy Marián tüsténkedett, elődje, Lelkes Mátyás Csölle József mellett a védelem tengelyében jutott szóhoz. A bányászcsapat otthonában elszenvedett kudarc után helyet cserélt a két vetélytásrs, immár a DAC a sereghajtó. A mezőny egyedüli tagjaként még nem örülhettek győzelemnek Belkovicsék.

* Prievidza–DAC B 2:0 (1:0), g.: Maruniak (6.), Čakajík (47.). DAC B: Hroš – Kiss Igor, Csölle, Lelkes Mátyás, Csémy – Belkovics, Uzola, Brunczvik, Chmelo, Bögi (65. Špót) – Harsányi.

További eredmények: Rimaszombat–Trenčín 0:0, Inter Bratislava–MFK Ružomberok B 2:1 (2:0), Horváth B. (4.), Chlebo (39.), ill. Števko (73.), Losonc–Podbrezová 0:0, Vágsellye–Humenné 1:0 (0:0), g.: L. Vencel (73.).

MFK Košice B–Michalovce 1:1 (1:1), g.: Škutka (22.), ill. F. Viskup (10.).

A bajnokság állása:

1. Inter                 5 3 2 0 11:3 11

2. Rimaszombat     4 3 1 0 5:1 10

3. Vágsellye           5 3 1 1 6:4 10

4. Losonc               4 2 2 0 6:4 8

5. Michalovce          4 2 1 1 7:5 7

6. Trenčín               5 2 1 2 9:8 7

7. MFK Košice B       5 1 3 1 5:4 6

8. Podbrezová         5 1 2 2 6:5 5

9. Prievidza             5 1 1 3 4:6 4

10. Ružomberok B   5 1 0 4 6:12 3

11. Humenné          4 1 0 3 2:8 3

12. DAC B               5 0 2 3 3:10 2

A 6. forduló párosítása – augusztus 23. (szombat), 10.30: Inter–Losonc; 16.30: Humenné–MFK Košice B, Podbrezová–Rimaszombat; 18.00: Trenčín–Prievidza. Augusztus 24. (vasárnap), 10.30: DAC B–Vágsellye, Ružomberok B–Michalovce.

Ágh István