Komáromban a rivális ógyallaiak skalpját szeretnék begyűjteni

2008. október 31. - 17:51 | Sport

Újabb járási rangadó zajlik szombat délután (13.30) a komáromi futballpályán, ahol a hazaiak ellenfele a sörgyáriak lesznek. A nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportja hét végi slágermérkőzésének pikantériája, hogy a vendéglátók edzője, Michal Tot tavasszal még a rivális ógyallaiakat vezette csatába.

A KFC labdarúgója, Mayer másfél évig úgyszintén a rivális mezét viselte. „A párharc előtt és annak befejezése után természetesen kezet szorítok régi kedves ismerőseimmel, ám a mérkőzés alatt arra összpontosítok, hogy legyőzzük ellenfelünket. A motorcsónak-versenyzőként is közreműködő Bazinský az Egyesült Államokba utazott, Lőrincz sérüléssel bajlódik. A többiek bevethetők” – nyilatkozta lapunknak a hazaiak stratégája, Michal Tot. A komáromiak egyébként az utóbbi öt bajnoki találkozójukon megőrizték veretlenségüket.Az ógyallaiak az őszi idény közben eszközölt vezércsere után újdonsült játékosedzőjük, Čoknay Norbert irányításával javuló formában futballoznak, ami eredményességükön is tükröződik. „Sajnos, gólfelelősünk, Pšenák

sérülés miatt nem lehet a segítségünkre. A hazaiak jelenleg erősebbek, ezért akár a döntetlennel is kiegyeznénk. Jó kapcsolatokat ápolunk vezetőikkel, sportszerű derbire számítok. Tudomásom szerint mintegy ötven drukkerünk vonattal utazik a helyszínre” – fogalmazott Pupák István, az ógyallaiak klubtitkára.

Tavasszal a két szomszédvár csatája Ógyallán 2:2-es döntetlennel fejeződött be.

 ái