Vigyázó szemek a fiatal tehetségeken

2009. szeptember 29. - 16:45 | Sport
NAGYMEGYER – Az idei szezon előtt megválasztott új futballvezetés legfőbb prioritásának a fiatalokra való nagyobb odafigyelést tekinti a város szebb napokat is látott futballéletében.

Egészen legkisebbek alapfelkészülésétől kezdenék, minden azonban az emberi erőforráson, vagyis a trénereken múlik, hogy azok olyan személyek legyenek, akikre a fiatalok felnéznek és hallgatnak rájuk. A tehetségek felkutatásában nagy szerepe van az iskoláknak is, a tanárok sporthoz, elsősorban a focihoz való hozzáállásának. Ilyen személynek tekintik Tóth Kálmán testnevelő tanárt, aki néhány futballhoz fűződő történetet is megosztott a Paraméterrel:

"Olyan családban nőttem fel, ahol a foci mindennapos téma, édesapám focizott és edzősködött is a városban, én csakugyan kiskoromtól fogva kergettem a bőrt, egy sérülés azonban megakadályozta, hogy tovább folytassam aktívan. A fősikola befejezése után, mint tréner szerettem volna tevékenykedni, mégpedig a fiataloknál. Észrevettem, hogy a legkisebbeknél hiányzik a mozgáskoordináció. Pedig erre jobban oda kellene figyelni. A mai gyerekeknek már nem adatik meg, hogy estig kergessék a labdát a házuk mögötti réten, mert ilyen terület alig létezik. Előrelépésnek tartom, hogy a kormány is támogatja a többfunkciós sportlétesítmények megépítését, talán ezzel is meg lehet fogni a fiatalokat és elrángatni a számítógépek elől.

A legfiatalabbakat Szabó Gusztáv vezeti, aki rengeteget áldoz szabadidejéből, hogy a a futballra bátorítsa őket. Iskolákat és szülőket látogat, de hirdetéseket is felad ezzel kapcsolatban. A szülők, akik szeretnék gyermeküket rábírni a sportra, minden nap elérhetik őt mobiltelefonján, melynek számát megosztotta velünk: 0905 625 578. Végül pedig hadd említsük meg azokat, akik a nagymegyeri csapat neveldéjében rúgják a lasztit: Új Bence, Vendégh Zsolt, Marton Csaba, Szliva Ákos, Mió Balázs, Varga Tímár, Csölle Márk, Szabó Márk, Balaskó Patrik, Forgács Róbert, Bokros Balázs, Földes Frigyes, Szalay Szilárd, Vígh László Flórián, Bobkovič Dominik, Tarcsi Péter, Görözdös Bálint, Vizvári Dezső, Rácz Marian és Minárik Tamás.

Vladislav Kmeť