Csődhelyzetbe került a magyar sport

2010. január 21. - 11:04 | Sport
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) gazdasági bizottságának kibővített rendkívüli ülésén a résztvevők megerősítették azt a korábbi kérést, hogy a kormányfő fogadja három olimpiai bajnokból álló küldöttségüket, amely személyesen tájékoztatná Bajnai Gordon miniszterelnököt a magyar sport nehéz helyzetéről.
A MOB beszámolója szerint a szerdai tanácskozáson jelen lévők - a bizottság tagjain kívül 16 olimpiai sportág szakszövetségének elnöke és főtitkára - elfogadták Bakonyi Tibornak, a testület vezetőjének a javaslatát is, melynek értelmében felkérik a MOB elnökségét olimpiai kerekasztal-beszélgetés mielőbbi összehívására. Ennek keretében a sportági szakszövetségek, a Nemzeti Sportszövetség, a Sportegyesületek Országos Szövetsége, a Magyar Paralimpiai Bizottság képviselői a magyar sport általános helyzetéről vitafórum keretében tájékoztatnák a kormány és a Nemzeti Sporttanács képviselőit.

A gazdasági bizottság előző kibővített ülésén, november 11-én arra a megállapításra jutott, hogy csődhelyzetbe került a magyar sport, s ennek feloldására személyes konzultációt szorgalmazott Bajnai Gordonnal. Kérte a miniszterelnököt, hogy az olimpiai felkészülésre szánt forrásból még hiányzó 1,3 milliárd forint pótlólagos forrást folyósítsa - ezzel meg lehetne őrizni a négy évvel ezelőtti összeg reálértékét -, illetve, hogy "biztosítsa a magyar sport életben maradásához minimálisan szükséges" anyagi ráfordítást. Közben, december elején Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője, a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke és Baráth Etele szocialista országgyűlési képviselő, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke bejelentette, hogy országgyűlési módosító indítvány alapján 300 millió forintos pótlólagos támogatáshoz jut a hazai sport.

- mti/para -

Címkék: magyar sport, MOB