Leállt egy 46 éves focista szíve a szolnoki kispályás bajnokságon

2010. március 19. - 17:08 | Sport
Jelenleg is eszméletlen állapotban, lélegeztetőgépen van az a futballista, aki csütörtök este lett rosszul a szolnoki kispályás labdarúgó-bajnokság soros fordulójában, a Tiszaligeti műfüves pályán - közölte a létesítményt működtető Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója pénteken.

Rózsa József elmondta, hogy a család kérésére az orvosok egyelőre nem adhatnak bővebb felvilágosítást a 46 éves játékos hogylétéről. A sportvezető szerint a jelenlévők első döbbenetét követően tökéletesen szervezetten, szakszerűen és gyorsan zajlott a segítségnyújtás.

"Úgy tudom, a játékos kezdő volt csapata idei első bajnoki meccsén, majd néhány perc elteltével cserét kért, hogy rövid pihenőt tartson az oldalvonal mellett. Ezt követően váratlanul összeesett" - elevenítette fel a történteket.

Először csapattársai részesítették elsősegélyben - kihúzták a nyelvét és szívmasszázst alkalmaztak -, majd egy másik csapat éppen akkor érkező játékosa, Kiss Attila érsebész vette át tőlük az újraélesztést. Eközben - alig egy-másfél perc leforgása alatt - a sportcentrum négy defibrillátorának egyikével a létesítmény szakképzett munkatársa is megérkezett. Az orvos azonban végül úgy ítélte meg: annak használatára nincsen szükség - mondta az ügyvezető igazgató.

Az érsebész körülbelül tíz percig, a kiérkező rohammentősök pedig még újabb közel fél órán át küzdöttek a férfi életéért a pálya mellett. Csak komoly nehézségek árán tudták szállítható állapotba hozni a játékost, akinek hol megindult, hol újra leállt a szívműködése.

Az amatőr sportolót jelenleg is a Hetényi Géza kórház intenzív osztályán ápolják.

Rózsa József utalt arra is: a férfi játékostársainak beszámolója alapján a labdarúgóval korábban is előfordult már, hogy rosszul lett egy mérkőzésen. Igaz, miután a kispadon ülve elvesztette eszméletét, még az orvosi segítség megérkezése előtt magához tért. Akkor kivizsgálták, ám semmiféle olyan elváltozást nem találtak nála, amely miatt ne folytathatta volna a sportolást.

(1/2) Cikkünk a következő oldalon folytatódik. Kérjük lapozzon előre: