Kínai Nagydíj: Button győzött

2010. április 18. - 11:07 | Sport
A címvédő Jenson Button, a McLaren brit pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Kínai Nagydíjat, a világbajnoki sorozat negyedik versenyét.

A második helyen csapat- és honfitársa, Lewis Hamilton végzett, míg harmadik a német Nico Rosberg (Mercedes) lett.

A brit pilóta győzelmével a pontverseny élére került.

A 30 éves Button, aki idei második, pályafutása kilencedik futamgyőzelmét szerezte meg - az elsőt 2006-ban a Hungaroringen gyűjtötte be -, a 19. körben vette át a vezetést az 56 körös viadalon, és előnyét végig sikerült megtartania az esős versenyen.

A spanyol Fernando Alonso (Ferrari) gyanús gyorsasággal kilőtt a startnál, megelőzve mindkét Red Bull-os pilótát, a német Sebastian Vettelt és az ausztrál Mark Webbert. A hátsó sorokban viszont a német Timo Glock (Virgin) karambolozott, s amíg a roncsot eltakarították, beküldték a biztonsági autót. Az eső, amely már órák óta a levegőben lógott, egyre jobban "rázendített", így több kocsin kereket cseréltek, s ezzel teljesen felborult a sorrend. Button jelezte, hogy szerinte Alonso előbb startolt, mint az megengedhető lett volna.

A Safety Car a harmadik kör végén jött le az aszfaltcsíkról, Rosberg volt az élen, mögötte Button és a lengyel Robert Kubica (Renault) robogott. A versenybíróság áthajtásos büntetésre kötelezte Alonsót a szabálytalan rajt miatt - ez azt jelentette, hogy a spanyolnak egy "műsoron kívüli" látogatást kellett tennie a boxutcában.

A tizedik kör után maradt a helyzet az élen, Rosberg, Button és Kubica colt a sorrend, Michael Schumacher (Mercedes) a hatodik, Vettel a kilencedik, Hamilton a tizedik volt. Massa és Alonso a 13., illetve a 14. pozícióban száguldott.

A 19. körben Button simán megelőzte Rosberget. Egy körrel később szinte az összes autó kereket cserélt, mert az eső ismét erősödött.

A 22. körben a spanyol Alguersuari (Toro Rosso) autójáról leszakadt az első légterelő, ezért újfent beküldték a Safety Cart. Az élen Button, Rosberg és Kubica haladt, Schumacher az 5., Vettel a 8., Alonso, 10., Massa a 12. volt. Három körrel később a biztonsági autó lejött a pályáról.

Féltávnál változatlan volt a helyzet az élbolyban, Hamilton feljött a negyedik helyre, Schumacher viszont lecsúszott a kilencedikre.

Hamilton a verseny utolsó szakaszában pokoli gyors tempóra váltott, sorra megelőzte riválisait, és felzárkózott csapattársa, Button mögé. Az eső változatlanul zuhogott, a gumik egyre jobban koptak, így már senki sem kockáztatott. A hétszeres világbajnok Schumacher végül pontszerző helyen, a tizedik pozícióban zárt.

Eredmények:

Kínai Nagydíj (56 kör, 305.066 km):

 1. Jenson Button (brit, McLaren) 1:46:42.163 ó (átlag: 171,541 km/ó)

 2. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 1.530 mp hátrány

 3. Nico Rosberg (német, Mercedes) 9.484 mp h.

 4. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 11.869 mp h.

 5. Robert Kubica (lengyel, Renault) 22.213 mp h.

 6. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 33.310 mp h.

 7. Vitalij Petrov (orosz, Renault) 47.600 mp h.

 8. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 52.172 mp h.

 9. Felipe Massa (brazil, Ferrar) 57.796 mp h.

10. Michael Schumacher (német, Mercedes) 1:01.749 p h.

11. Adrian Sutil (német, Force India) 1:02.874 p h.

12. Rubens Barrichello (brazil, Williams) 1:03.665 p h.

13. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso) 1:11.416 p h.

14. Heikki Kovalainen (finn, Lotus) 1 kör h.   

15. Nico Hülkenberg (német, Williams) 1 kör h.

16. Bruno Senna (brazil, Hispania) 2 kör h.

Leggyorsabb kör: Hamilton 1:34.558 p

A pontversenyek állása a 4. futam után (még 15 van hátra):

pilóták:

 1. Jenson Button           60 pont

 2. Nico Rosberg            50 

 3. Fernando Alonso         49 

 4. Lewis Hamilton          49  

 5. Sebastian Vettel        45 

 6. Felipe Massa            41 

 7. Robert Kubica           40 

 8. Mark Webber             28 

 9. Adrian Sutil            10

10. Michael Schumacher      10 

11. Vitantonio Liuzzi (olasz, Force India) 8 

12. Witalij Petrov           6 

13. Rubens Barrichello       5 

14. Jaime Alguersuari        2 

15. Nico Hülkenberg          1

csapatok:

1. McLaren-Mercedes       109 

2. Ferrari                 90 

3. Red Bull                73

4. Mercedes                60 

5. Renault                 46 

6. Force India             18 

7. Williams                 6 

8. Toro Rosso               2  

következik: Spanyol Nagydíj, május 9., Barcelona

(MTI)