Vb-2010 - Két sérült is a szlovák keretben

2010. június 1. - 12:43 | Sport
Az utóbbi időben sérülésekkel bajlódó Filip Holosko és Robert Vittek is helyet kapott a jövő pénteken kezdődő dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságra készülő szlovák válogatott 23 fős keretében. Vladimir Weiss szövetségi kapitány kedden azt mondta, nehéz volt dönteni az eddig még csak edzeni sem tudó futballistákkal kapcsolatban, s az csak az elkövetkezendő napokban derül ki, hogy a lábtörésből felépülő Holosko, valamint a térdével bajlódó Vittek mennyit játszhat egy-egy összecsapáson.

A selejtezőkön egyáltalán nem szerepelt Juraj Kučka olyannyira jól teljesített az edzőtáborban és a barátságos mérkőzéseken, hogy Weiss beválogatta a szűk keretbe, így a Sparta Praha 23 éves középpályása is ott lesz Dél-Afrikában.

A szlovákok szombaton játsszák utolsó felkészülési találkozójukat Costa Rica legjobbjaival, a csoportkörben pedig először június 15-én lépnek pályára Új-Zéland csapata ellen, majd a paraguayi és a címvédő olasz válogatott következik.    

A 23-as szlovák keret:

kapusok:

Ján Mucha (Legia Warszawa), Dučan Kučiak (Vaslui), Dušan Pernis (Dundee United)

védők:

Peter Pekarík (Wolfsburg), Martin Petráš (Cesena), Martin Škrtel (Liverpool), Ján Ďurica (Hannover), Radoslav Zábavnk (Mainz), Marek Čech (West Bromwich Albion), Saláta Kornél (Slovan Bratislava)

középpályások:

Kamil Kopunek (Spartak Trnava), Ján Kozák (Timisoara), Juraj Kučka (Sparta Praha), Marek Sapara (Ankaragücü), Marek Hamšík (Napoli), Vladimir Weiss (Manchester City), Miroslav Stoch (Chelsea), Zdeno Štrba (Xanthi)

csatárok:

Erik Jendrišek (Schalke), Robert Vittek (Ankaragücü), Martin Jakubko (Szaturn Moszkva), Filip Hološko (Besiktas), Stanislav Šesták (Bochum)

mti/para