Dél-afrikai futball-vb: (eddig) doppingmentes övezet

Alighanem külön közvélemény-kutatás nélkül is leszögezhető, hogy a feledhetetlen élmények közé tartozik a még az 1994-es futball-világbajnokságról származó kép, amint Diego Armando Maradona, az argentinok akkor már éppenséggel elvirágzását élő sztárja a tévékamerába ordít eszeveszett módon, a gólöröm teljes mámorában, ám nem csupán a tisztán emberi érzelmektől vezérelt állapotban… Kevésbé talányosan: az akkor már javában drogozó "isteni" Diegót a kábítószer is repítette az operatőr közvetlen közelébe, és bizony alaposan belőve üvöltötte világgá sajátosan megjelenített boldogságát.
A reakciójára a magyarázat pár nappal később hivatalosan is megérkezett: Maradona megbukott a doppingvizsgálaton. Tegyük gyorsan hozzá: nem először életében.

A labdarúgó-világbajnokságok történetében viszont ő volt a harmadik, aki rajtavesztett nem megengedett segítség igénybe vételén. A leginkább orvosi annalesekben fellelhető rövid listán a haiti illetőségű Jean Joseph, illetve a skót Willie Johnson szerepel még, előbbi az 1974-es németországi, utóbbi a 78-as argentínai vb-n szolgáltatott pozitív mintát a doppingellenőröknek. Az 1994-es egyesült államokbeli sportági csúcstalálkozón megbukott Maradona nem csupán azzal "verte" legkevésbé sem dicső elődeit, hogy személyében világbajnok és az egyetemes labdarúgás egyik legnagyobbja lepleződött le, hanem azzal is, hogy kisebb patikát megtöltő tiltott anyagokat találtak szervezetében: az élénkítő szerek, hivatalosan a stimulánsok valóságos arzenálját, benne - az ínyencek kedvéért - efedrinnel, fenilpropanolaminnal, pszeudoefedrinnel, norpszeudoefedrinnel és metaefedrinnel. Lebukásával a labdarúgás botrányhistóriájának negatív főhősévé lépett elő, és azóta is tántoríthatatlanul őrzi első helyét.

A szégyenlista vezetését az is "garantálja" számára, hogy mindmáig ő az utolsó doppingbukfences szereplője a futball-vb-knek, amelyek közül a jelenleginek, a Dél-afrikai Köztársaságban június 11. óta zajlónak már szakvezetőként volt a résztvevője, merthogy ezúttal az argentin nemzeti tizenegy szövetségi kapitányaként volt jelen a négyévenkénti fociünnepek 2010-es csúcseseményén. És minden bizonnyal ezúttal tisztán, már ha igazak a hírek, hogy az ismételt elvonókúrák - miután egy ízben majdnem belehalt az élvezetekbe - végül eredményre vezettek, és kigyógyult kábítószer-függőségéből a kubai kúráknak köszönhetően. Merthogy a kubai forradalom vezetője, Fidel Castro, akivel évtizedek óta szoros barátságot ápol, segítő kezet nyújtott neki, felajánlva, hogy a karibi szigetországban működő szuperszanatóriumban kezeltesse magát. "Ránézésre", ahogy a pálya szélén az argentin válogatottat szellemi vezérként dirigálta, Maradona tényleg rendben lévőnek tűnt. Indulatai, érzelmi megnyilvánulásai ezúttal belül maradtak a még elfogadhatón, tehát azon a tartományon, amelyre azt mondja az ember: ez még belefér, még a normális határon innen vannak az isteni Diego emberi reakciói.

Szigorú kontrollprogram

Annak idején, az 1994-es skandalum előtt, jelesül itáliai légióskodása alatt már rebesgették, később pedig többen fennen hangoztatták is, hogy Maradona, akit Nápoly az olasz bajnoki címek, a hazai és nemzetközi sikerek nyomán majdhogynem a város szentjévé avatott, az SSC Napoli futballistájaként bizony nem egyszer "félrelépett". A kábítószerezés - amely éppúgy üldözendő tartozéka a doppingolásnak, mint a sima tiltólistás szerek-gyógyszerek fogyasztása - részévé vált életének. Lényegében kokainista lett légiós időszakában, de akkor még megúszta az érdemi felelősségre vonást, a "suttogó propaganda" szerint főleg maffiakapcsolatainak köszönhetően. A 16 évvel ezelőtti bukását azonban már nem kerülhette el.

Maradona "utolsósága" megtartása végett a szakszövetség, a FIFA megfújta a vésztrombitát, ki is mondván: nem ismétlődhet meg a 94-es eset, a sportág nem engedhet meg magának semmiféle ismételt doppingbotrányt, különösen nem világbajnokságon, hanem újabb szégyen és gyalázat nélkül akarja lezárni az idei vb-t. Még pontosabban az ideit is, hiszen 1998, 2002 és 2006 csupa negatív mintát, így pozitív megítélést eredményezett.

A FIFA a doppingmentes sorozat 2010-es folytatása érdekében minden korábbinál szigorúbb és átfogóbb kontrollprogramot hirdetett meg, és a nemzetközi szövetség orvosi bizottsága négy hónappal ezelőtt bejelentette, hogy innentől fogva gyakorlatilag mindenütt és mindenkit ellenőrizni fog, kit szülőhazájában, kit másutt vetnek alá hol bejelentett, hol teljesen váratlanul, rajtaütésszerűen végrehajtott vizsgálatok keretében. Külön haditervet dolgoztak ki a vébére és a világbajnokság előtti időszakra. Nevezetesen, hogy legalább 575 analízist hajtanak végre a rajtig, és nemcsak hagyományos vizeletvizsgálatra számíthatnak a delikvensek, hanem a mintavétel kiterjed a vérre is, ami - tegyük hozzá: elvben - jóval eredményesebbé teheti a doppingolók tetten érését, hiszen vérből például kimutatható több olyan illegális szer maradványa is, amely vizeletből nem. Márciustól zajlanak is a mintavételek, és amint azt pár napja a FIFA orvosi szekciójának vezetője, Jiri Dvorak bejelentette: az elmúlt időszakban 450 játékost szűrtek meg, volt, akit többször is a vb alapszakaszában.

A csoportkörök összesen 48 mérkőzése után 196 ellenőrzést végeztek el,

és Dvorak örömmel hangsúlyozta, hogy az eddigi analízisek "feleslegesnek" bizonyultak, mert valamennyi ellenőrzött tisztának mutatkozott a laboreredmények szerint.

Az összes játékos persze nem kerülhet sorra, hiszen egyetlen vizsgálat költsége manapság 300-400 amerikai dollárra rúg, de nyolc-nyolc futballistát megnéztek a dél-afrikai világbajnokságra kijutott mind a 32 válogatottból. Magán a vébén is naponta zajlik a minták begyűjtése, ebben a szakaszban csapatonként két-két labdarúgót köteleznek mintaadásra minden mérkőzés után. A tesztelést pedig Dél-Afrika legmodernebb, csupa szupergéppel felszerelt bloemfonteini központjában, a WADA, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség által elismert, úgynevezett akkreditált laboratóriumban végzik.

Két lábon járó ébresztőórák

Hogy a játékosok, a szakvezetők mit szólnak hozzá, azt persze kinek-kinek a fantáziájára bízzuk, de a józanabbak inkább csak szükséges rossznak tekintik az ellenőrzést végző szakemberek, a köznyelv szerint a "doppingvámpírok" tevékenységét. Akinek nincs takargatnivalója, az kellemetlen, de teljesítendő kötelességként fogja fel a mintaadási kényszert.

Persze akadtak zúgolódók például az Európa-bajnok spanyoloknál, akiknek körében május végén, egy kies reggeli órában - igaz, nyolc után - jelentek meg a madridi edzőtáborban az ellenőrök, hogy a kiválasztott nyolc játékossal elvonuljanak a teszt megejtésére. Az eddig ötszörös világbajnok Brazília mai legjobbjait már Dél-Afrikában vetették alá szó szerint is szúrópróbának, a dolog szépséghibája volt azonban, hogy mindezt reggel 6 órakor tették a johannesburgi hotelszobáikban még javában alvó futballistákkal. Nem voltak sokkal kegyesebbek a "vizitidő" szempontjából a Maradona vezette, Pretoriában készülő argentinokkal sem, akiket egy június eleji napon, reggel nyolckor szintén az ágyukból rángattak ki a jelek szerint a korán kelést kedvelő mintagyűjtők. Maradona idevágó véleményét nem ismerjük, az egyik argentin csapatorvos, a futballisták fizikai állapotáért felelős Fernando Signorini azonban magából kikelve minősítette a "hajnali zaklatást" úgy, hogy az eljárás a "tisztelet teljes hiányáról" tanúskodik. Innen, az „órajárás” felől közelítve az ügyhöz, az argentinoknál kevésbé - de a braziloknál jobban - tisztelték (meg) felbukkanásukkal a kontrollt végzők az uruguayiakat, akiknél reggel 7 órakor kopogtattak a két lábon járó ébresztőórák…

Amilyen frissek a kontrollőrök, annyira sebesen végzik el az analízist a dél-afrikai laborban, amelynek főnöke, Pieter van der Merwe büszkén jelentette be: 24, de legkésőbb 36 óra múlva már eredménnyel tudnak szolgálni. Vagyis aki netán mégis rossz útra tévedt, az a tesztelés után másfél napon belül le is lepleződik. Hacsak nem olyan segédanyagot vett igénybe, amelynek kimutatására esetleg még a bloemfonteini laboratórium sem képes.

Merthogy azért - vb-tisztaság ide vagy oda - magában, a labdarúgásban (is) elő-előfordultak pozitív esetek világbajnokságon kívüli alkalmakkor. Az 1994-es ominózus Maradona-ügyet követően, tehát durván másfél évtized alatt a FIFA 7400-nál is több analízist végeztetett el 58 különféle futballeseményen, és a hivatalos lajstrom szerint eddig összesen négyen buktak meg: ketten a "népszerű" efedrinnel, egy-egy játékos pedig az inkább az izomnövelést segítő anabolikus szteroiddal, illetve marihuánával.

Az utolsó, rajtavesztéssel járó doppingolás - a FIFA adata szerint - 2003-ban történt, bár Dvorak doktor magánvéleménye szerint a futball legutóbbi öt esztendejében évi 9-12 olyan pozitív eset volt, amelyben az illető játékosok anabolikához vagy az állóképességet javító hormonhoz, az EPO-hoz, a vérdopping egyik "menő" változatához nyúltak. A nem hivatalos jelentések jóval több és más esetről is szólnak. Így például tavaly Franciaországban a hajminták elemzése alapján 32 profi labdarúgónál bukkantak rá doppingolás nyomaira, míg Olaszországban a szintetikus hormonnak számító EPO-val már 1998-ban előfordultak lebukások. Példának okáért 24 Parma-futballista produkált a vérében a normálisnál és megengedettnél jóval magasabb vörösvértestszintet, hatan pedig annyira magas értékkel rukkoltak elő a vér oxigénszállításért felelős alkotórészek mennyiségét illetően, amivel a doppingbotrányoktól évről évre hangos Tour de France francia nemzetközi kerékpáros körverseny mezőnyéből is kitiltották volna őket.

Egy szó, mint száz: ahogy más sportágakban, a fociban sem könnyű a tisztaság makulátlan megőrzése.

mti/para