Egervári Sándor váltja Erwin Koemant a magyar válogatott kispadján

2010. július 23. - 11:16 | Sport
Egervári Sándor lett a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya, miután Erwin Koeman szerződését közös megegyezéssel felbontotta a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) - jelentette be Csányi Sándor, az MLSZ július 6-án megválasztott elnöke pénteki, rendkívüli sajtótájékoztatóján.

"Az elmúlt hetekben napirenden volt a szövetségi kapitány kérdése, úgy gondolom, ez volt az új elnökség egyik legnehezebb döntése - nyilatkozta Csányi. - Erwin Koeman vezetésével fejlődött a válogatott, és szép eredményeket ért el a világbajnoki selejtezőkön, ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy váltunk. Egervári Sándorral határozatlan időre kötöttünk szerződést, remélem évekig, akár évtizedekig együtt dolgozhatunk majd. Tizenkét évvel ezelőtt már eldöntöttem, hogy ha egyszer lesz egy csapatom, akkor azt Egervári Sándor fogja irányítani."

A 60 éves Egervári korábban bajnokságot nyert a Dunaferr-rel (2000), valamint az MTK-val (1999, 2003), tavaly pedig bronzérmet szerzett az U20-as válogatottal az egyiptomi világbajnokságon.

"Remélem, meg tudok majd felelni az elvárásoknak - mondta első kapitányi beszédében Egervári Sándor. - Ismerem a magyar labdarúgást, a jelenlegi értékeinket, remélem, a tapasztalatommal, kis lépésekben, tudunk majd fejlődni."

A tréner elmondta: a következő két év az építkezésről szól majd, mindenképpen szeretne az "egyiptomi hősök" közül több fiatalt beépíteni a felnőtt válogatottba. Ugyanakkor hozzátette: első feladatának azt tartja, hogy a Koeman-éra alatt kegyvesztetté vált Gera Zoltán visszatérjen a nemzeti csapatba. Egervári szerint a Fulham légiósára szakmailag és emberileg is nagy szükség van, a jövő csapatát pedig az ő személyisége köré kívánja építeni.

"A magyar válogatott soha nem indulhat el úgy egy sorozatban, hogy esélytelen. A következő két évben be kell majd építenünk a fiatalokat, akik a 2012-ben kezdődő világbajnoki selejtezőknek már jó eséllyel indulhatnak neki. Ugyanakkor szeretnénk a most induló Európa-bajnoki kvalifikációs sorozatban is jól szerepelni, a második vagy a harmadik helyre odaérni" - mondta Egervári.

A tréner hozzátette: célja, hogy a válogatott ott legyen a 2014-es brazíliai világbajnokságon, amennyiben ez nem sikerül, akkor "rosszul végezték munkájukat, és váltani kell."

Egervári elárulta: az U20-as vb-bronzérmes játékosok közül legfőképpen Gulácsi Péterre, Koman Vladimirre, Németh Krisztiánra, Korcsmár Zsoltra, Debreceni Andrásra és Gosztonyi Andrásra számít.

Válogatási elveiről a szakember elmondta, nemcsak szakmai alapokon fog majd behívót küldeni, ugyanis mindennél fontosabbnak tartja, hogy azok a játékosok, akik felveszik a nemzeti mezt, tisztában legyenek azzal, hogy a hazájukat képviselik. Egervári egy új ötlettel is előállt: a jövőben szeretne létrehozni egy B-válogatottat, amelyben a Magyarországon játszó labdarúgók szerepelnének, és szerezhetnének nemzetközi rutint. Hozzátette: természetesen a légiósok nem véletlenül szerepelnek külföldön, de ha egy játékos nem kap lehetőséget saját klubjában, akkor bizony bátran hozzá kell nyúlni a hazai porondon futballozókhoz.

Egervári Sándor augusztus 11-én az angolok ellen a legendás Wembley Stadionban mutatkozhat be a nemzeti csapat kispadján.

A sajtótájékoztatón azt is bejelentették, hogy a szövetség új szakmai igazgatója Nyilasi Tibor lesz, a korábbi ferencvárosi válogatott játékos felügyeli többek között az utánpótlás-nevelést, az edzőképzést, a női, valamint a gyermeklabdarúgást. Nyilasi mellett szerepet kap az utánpótlás-nevelésben Both József is képzési igazgatóként, az U21-es válogatottat pedig a Szombathelyi Haladás eddigi vezetőedzője, Róth Antal veszi át.

Nyilasi Tibor elmondta: hatalmas feladatnak tartja, hogy megkapta ezt a posztot, amelyet elsősorban azért vállalt el, mert szeret a futball hátországában dolgozni, ugyanis mindennek ez az alapja.

A holland Erwin Koemant 2008. április 24-én nevezték ki szövetségi kapitánynak, összességében hét győzelem, négy döntetlen és kilenc vereség a mérlege a válogatottal, utolsó kilenc mérkőzéséből azonban mindössze egyszer nyert. Szerződése augusztus 12-én jár le, de a munkavégzés alól felmentették.

Koeman távozásával kapcsolatban Csányi Sándor elmondta: a szakemberrel könnyedén meg tudtak egyezni, a sajtóban megjelent 100 milliós "fájdalomdíjnak" nagyjából egyharmadát kellett csak kifizetni neki.

(MTI)