Overdose-t újrapatkolták, 18:45-kor rajtol a Kincsem Parkban

2010. augusztus 15. - 12:36 | Sport
A 13 versenyén veretlen Overdose-t szombaton újrapatkolta angol kovácsa, a ló jól érzi magát, így 18:45 órától a terveknek megfelelően rajthoz áll a budapesti Kincsem Parkban. A pannoniaoverdose.hu honlap vasárnapi beszámolója szerint Stuart Packham szombat délben, Alagon rakta fel Overdose bal első lábára a vasat, amely péntek reggel, tréning közben veszett el.

A ló ezután, majd a koraesti könnyű átmozgatáskor is teljes nyugalommal sétált körbe, így semmi jel sem mutat arra, hogy különösebben megviselte volna az esemény, azaz nincs akadálya vasárnapi futásának - közölte a portál.

A négymillió forint összdíjazású Bestens-Pannónia Életbiztosítás Díj kilencfős mezőnyét 18:45 órakor indítják Overdose-zal.

Az ötéves pej mén több mint egy éven át tartó rehabilitáció után július 19-én, Pozsonyban futott először, és biztosan nyerte meg a Szlovák Derby Cena Mysa elnevezésű 1000 méteres betétfutamát.

mti/para