Overdose nem indul Milánóban sem

2010. október 13. - 12:03 | Sport
Idén még azon a római 1200 méteres versenyen indulhat, amit két éve tíz hosszal nyert.

Mikóczy hangsúlyozta: Overdose a patkolást közvetlenül megelőző napon bíztató stílusban, jó formában végezte a gyors munkáját és már-már versenyformát mutatott. Azonban a kovács nem csupán kicserélte a patkóit, hanem körmölni is kellett, ami után előfordulhat hosszabb pataérzékenység is. Ez sajnos be is következett, a várt egy-két nap helyett immáron tizedik napja tart, a jobb első patája még mindig érzékeny egy kicsit.

Ha elmúlik az érzékenysége, és ismét versenyformába kerül, akkor természetesen versenyt fog kapni. Reálisan nézve az az 1200 méteres, november 14-i római Group 3-as verseny a legvalószínűbb, amit két éve tíz hosszal nyert - tette hozzá a tulajdonos, mert semmiképpen nem szeretnék a csalódást jelentő baden-badeni versennyel befejezni a szezont, és azzal menni a téli pihenőre.

(FH)