Dzsudzsák megint nyerőember volt, beégett a Liverpool - EL-eredmények

2011. március 18. - 07:51 | Sport
Az Európa Ligában ott lesz a nyolc között a Porto, a Villarreal és a Braga is, amely a Liverpoolt ütötte ki. Dzsudzsák gólpasszal járuit hozzá az Eindhoven győzelméhez és továbbjutásához.

A Rangers-PSV párharc 0-0-s első felvonása után a visszavágó is ugyanolyan forgatókönyv szerint kezdődött. Az eindhoveniek támadtak, a skótok pedig zártan védekeztek. Egészen a 13. percig bírták, ekkor Pieters indította Dzsudzsákot, aki villámgyorsan elhúzott a szélen, laposan középre adott labdáját pedig Lens lőtte a hálóba estében, így megvolt a hollandok hőn áhított előnye.

Ezután szinte csak a PSV támadott, Dzsudzsáknak is volt egy lövőhelyzete, ám a magyar szélső nem talált kaput. A félidő második részére kissé kijjebb jött a Rangers, de a védők által hatástalanított beadásokon kívül mással nem nagyon tudtak veszélyeztetni a hazaiak.

A fordulás után aztán kicsit rákapcsolt a glasgow-i együttes, a nagyon fiatal Wylde volt a legveszélyesebb skót, az 55. percben a beadása után Marcelo kis híján a saját kapujába továbbított. A 60. percben aztán Isaksson óriási bravúrja akadályozta csak meg az egyenlítést, egy borzasztó felszabadítás után Edu elé került a labda, ám a kivetődő Isakssonban elakadt a labda.

Két perc múlva előbb Naismith fejelt kapufát, majd Lafferty ismétlése Hutchinson kezéről pattant le a gólvonalon, a büntető azonban elmaradt. A másik oldalon Dzsudzsák Balázs passza után Pieters találta meg remekül Berget, aki azonban két méterről sem tudott a kapuba találni.

A 68. percben kontrázhatott a PSV, Toivonen tekerését Alexander ütötte bravúrral szögletre. A 74. percben Dzsudzsák lőhetett szabadot a tizenhatos sarkától, de kevéssel a léc fölé célzott.

A 83. percben a magyar szélső centikre volt a góltól, 17 méteres, óriási erejű szabadrúgása a bal kapufáról jött ki. A hajrában aztán hiába próbálkozott a Rangers, nem tudott gólt szerezni, így Dzsudzsákék készülhetnek a negyeddöntőre.

Alaposan leégette magát a Livepool, amely a portugáliai első meccs után hazai pályán is képtelen volt betalálni a Braga hálójába, így, mivel múlt héten 1-0-ra kikapott, búcsúznia kellett az európai kupaporondtól.

A Porto és a Villarreal viszont kettős győzelemmel menetelt a legjobb négy közé. A Sárkányok már a 2. percben vezettek a CSZKA ellen "szuperhősük", Hulk révén, majd Guarín is betalált, Tosic gólja pedig csak a kozmetikázásra volt elég.

A Villarreal Cazorla és Rossi góljával fejelte meg kettővel az odavágón szerzett egygólos előnyét, Rodriguez öngólja pedig már nem osztott-szorzott a hajrában, a spanyol csapat továbbment, a Leverkusen elköszönt Európától.

Mario Balotelli butasága és az odavágó kínos 0-2-je - ez a két tényező babrált ki a Manchester City-vel az Európa Ligában. Az angol megaklub Kijevben csúnyán elvérzett, ám az erőviszonyok alapján így is megvolt az esélye a továbbjutásra, ám fiatal csatárának sorozatos baklövései után csak Kolarov már tíz emberrel szerzett gólja jelenthetett örömöt a City-drukkereknek. Az ukránok 2-1-s összesítéssel léptek tovább.

A Zenit Szentpétervár - Huszti Szabolccsal a szünettől számoltak az oroszok - két gólt ugyan lefaragott a Twente elleni 0-3 után, de hiába a hatalmas hajtás, a hollandok egyet megőriztek a negyeddöntőt érő előnyükből.

A Benfica megőrizte egygólos fórját a PSG ellen és idegenben sem vérzett el, míg a Szpartak Moszkva meglepően nagy különbséggel búcsúztatta a nagymúltú Ajaxot.

Porto – CSZKA Moszkva 2-1 (Hulk 2., Guarín 23. ill. Tosic 29.)

Rangers – PSV Eindhoven 0-1 (Lens 14.)

Liverpool – Braga 0-0

Villarreal – Leverkusen 2-1 (Cazorla 33., Rossi 61. ill. Rodriguez 82. - öngól)

Paris Saint-Germain – Benfica 1-1 (Bodmer 35., ill. Gaitan 27.)

Manchester City – Dinamo Kijev 1-0 (Kolarov 39.)

Zenit – Twente 2-0 (Sirokov 17., Kerzhakov 37.)

Szpartak Moszkva – Ajax Amsterdam 3-0 (Kombarov 21., Welliton 30., Alex 54. )

TOVÁBBJUTOTT: Porto (3-1), PSV (1-0), Braga (1-0), Villarreal (5-3) Benfica (3-2), Dinamo Kijev (2-1), Twente (3-2), Szpartak (4-0)

(pepsifoci.hu)