FORMA1: Vettel negyedszer is győzött

2011. május 22. - 15:55 | Sport
A címvédő Sebastian Vettel nyerte a Forma 1-es világbajnokság Spanyol Nagydíját. A Red Bull Racing - Renault német pilótája az idei sorozat ötödik futamán negyedik győzelmét aratta.

A 24 esztendős német versenyző idei negyedik, pályafutását tekintve pedig 14. futamgyőzelmét szerezte meg.

Vettel a második pozícióból rajtolt a barcelonai pályán, a verseny második felében nagy csatában volt Hamiltonnal, végül kemény küzdelemben győzött, és toronymagasan - 41 ponttal - vezeti a pontversenyt.

A hazai közönség óriási örömére Fernando Alonso (Ferrari) remekül kapta el a rajtot, a negyedik helyről startolva megelőzte az ausztrál Mark Webbert (Red Bull), Vettelt és Hamiltont is.

Az élbolyból először Vettel járt a boxutcában, a német pilóta a 10. körben cserélt kereket, majd egy körrel később Alonso és Webber is így tett. A tizedik körben változatlanul a spanyol vezetett, mögötte szorosan Vettel következett.

További tíz kör elteltével újabb boxlátogás zajlott le, amely után Vettel megelőzte Alonsót. Hamilton, aki még maradt két kört a pályán, szintén a spanyol elé került.

Féltávnál változatlan volt a helyzet az élen: Vettel, Hamilton, Alonso, Webber volt a sorrend. Utóbbi két pilóta között nagy csata alakult ki, s végül "nevető harmadikként" Button mindkettejüket megelőzte.

Húsz körrel a vége előtt továbbra is Vettel, Hamilton, Button, Alonso volt a vezető négyes. 

A 49. körben Vettel negyedszer cserélt kereket. Az újabb boxlátogatások után (50. kör) a vb-címvédő vezetett, utána Hamilton, Button, Webber és Alonso következett. Az összes többi pilóta ekkor már körhátrányban volt. 

Hamilton keményen üldözőbe vette Vettelt, szorosan a nyomába szegődött, de csak megközelíteni tudta, megelőzni már nem.

mti/FH/para