Babos Gábort megveszi az Ajax?

2011. július 5. - 12:22 | Sport
Egy elismert holland portál szerint könnyen elképzelhető, hogy Babos Gábor továbbra is Hollandiában marad, olyannyira, hogy a többszörös BEK-, illetve BL-győztes Ajax szerződtetheti. Azt már el is ismerték az amszterdami klubnál, hogy elgondolkodtak az ügyleten, de még nem döntöttek. A válogatott kapus második számú hálóőrnek érkezhet.

A holland futball ügyeiben járatosnak mondható Voetbal International szerint jó eséllyel igazolhat Babos Gábor az Ajaxhoz. Mindennek akkor van igazán esélye, ha az Ajax, és a holland válogatott kezdőkapusa, Marteen Stekelenburg elhagyja Amszterdamot, ami nagyon könnyen megtörténhet, lévén az AS Roma is csábítja a világbajnoki ezüstérmest.

Ebben az esetben nyílhat meg az út Babos Gábor előtt az Ajaxhoz, hiszen akkor a sztáregyletnek nem lesz elég kapusa. Vélhetően Kenneth Vermeer mögé érkezne Babos, akinek leigazolása valóban realitás lehet, ezt az Ajax edzője, Frank de Boer is elismerte.

Gábor valóban szerepel azon a listán, amelyen az esetleges érkezőket írtuk össze, de mások is rajta vannak – utalt az Ajax korábbi klasszisa a vi.nl-nek arra, hogy még nem született döntés Babos átigazolását illetően. A magyar válogatott kapuvédő távozása már biztos Nijmegenből, de egyelőre nem dőlt el, hol folytatja.

pepsifoci/para