Magyar Nagydíj - Vettel és Massa is futballcsapatban

2011. július 25. - 13:25 | Sport
Többek között a német Sebastian Vettel, a Forma-1-es Red Bull csapat világbajnoki címvédő pilótája, és Felipe Massa, a Ferrari brazil versenyzője is pályára lép szerdán az újpesti Szusza Ferenc Stadionban a pilótaválogatott és a magyar All Star csapat barátságos futballmérkőzésén.

Az esemény hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a hazai csapatban labdarúgók, politikusok, színészek és újságírók játszanak majd, a mérkőzést pedig Kassai Viktor vezeti. Az All Star együttest erősíti majd a korábbi futballisták közül Pető Zoltán, Dragóner Attila és Lipcsei Péter, valamint az olimpiai bajnok öttusázó Balogh Gábor, illetve az ökölvívó Kovács "Koko" István és Erdei Zsolt, a szövetségi kapitány pedig Dunai Antal lesz.

A szerda este 20 órakor kezdődő találkozót a Duna TV élőben közvetíti, az előmeccsen az UTE öregfiúk csapata a magyar öregfiúk-válogatottal mérkőzik. Jegyeket 1000 forintért lehet vásárolni Westend Sportirodában, és hétfő délutántól a mérkőzés helyszínén is, a bevételt pedig jótékony célra fordítják. A résztvevők 20 darab, a hírességek által dedikált focilabdával lepik meg a kilátogató közönséget.

Frank Tamás, a mérkőzést szervező Hungaroging Sport Zrt. alelnöke azt mondta, a Forma-1-es versenyzők menedzsmentjeivel folyik az egyeztetés, de a tervek szerint Nico Rosberg, a Mercedes német, Vitalij Petrov, a Renault orosz és Vitantonio Liuzzi, a HRT olasz pilótája is futballcipőt húz majd a szerdai eseményen.

"Szintén a versenyzők csapatában játszik majd az Újpest FC vezetőedzője, Mészöly Géza, a túraautó-vb-n szereplő Michelisz Norbert, valamint a különböző sorozatokban magyar bajnok Kiss Norbert és Wéber Gábor is" - mondta Frank.

A pilótaválogatott - amely 1981-ben a korábbi versenyző, Riccardo Patrese kezdeményezésére alakult meg - először 2005-ben lépett pályára Magyarországon, a mérkőzésen akkor 6-6-os döntetlen született.

MTI/para