Újrajátsszák az év botránymeccsét

2011. december 28. - 13:56 | Sport
A holland szövetség döntésének értelmében újrajátsszák az egy héttel ezelőtt félbeszakadt Ajax-AZ kupamérkőzést Hollandiában, amikor egy pályára berohanó szurkolót hatástalanított a vendégkapus, majd bele is rúgott kettőt. A döntés értelmében az egész 90 perc kezdődik az elejétől.

Holland hírforrások szerint eldőlt, hogy újrajátsszák az egy héttel ezelőtt félbeszakadt Ajax-AZ Alkmaar holland kupamérkőzést. A szövetség szóvivője korábban latolgatta a sajtónak a lehetséges forgatókönyveket, miszerint vagy a marad a 37. percben félbeszakadt találkozón a hazai 1-0, vagy onnan folytatják a találkozót, vagy újrajátszást rendelnek el.

A voetbalzone.nl szerint eldőlt, hogy a harmadik verzió lép életbe, azaz az elejétől kezdődik újra a találkozó, amelyet január 19-én rendeznek majd meg.

Arról már korábban volt szó, hogy eltörlik Esteban kapus piros lapját, aki egy rátámadó huligánt hatástalanított, majd rúgott is két jókorát – emiatt kiállította őt a bíró, mire az AZ az öltözőbe vonult. A mostani döntés értelmében mindkét csapat teljes létszámban kezdheti majd meg a találkozót. Az Ajaxot ugyanakkor megbüntették, 10.000 eurót kell majd fizetniük.

- Igazságtalan lett volna, ha a vendégek tíz emberrel folytatják, ezért is döntöttünk az újrajátszás mellett - kommentálta a holland szövetség képviselője a határozatot.

(pepsifoci.hu)