Serdülők focija: Future Cup 2012 Budapesten

2012. augusztus 17. - 18:51 | Sport

Hét ország tizenhat csapata részvételével az FC Budapest immár harmadik alkalommal rendezi meg a Future Cup elnevezésű ifjúsági labdarúgótornát a magyar főváros XVI. kerületében. A mérkőzések szombaton és vasárnap lesznek.

A dunaszerdahelyi területi U10-es válogatott pénteken délután utazott el Budapestre.

“Gyerekeinket a Csallóköz több klubjából verbuváltuk össze területi válogatottá. Főpróbánknak a három héttel ezelőtt lezajlott kaposvári futballfesztivált tekintjük, melynek kategóriagyőztesei lettünk. Budapesten is szeretnénk hasonlóan jó és lendületes játékkal emelni a seregszemle színvonalát, és képviselni szűkebb pátriánkat Magyarországon” – mondta el a Paraméternek Bögi Ferenc, a csapat edzője.

A csallóköziek kerete:

Farkas, Kilacsko (FK Somorja/Jóka), Varga, Molnár J. (STK Somorja), Barna (Nagymegyer), Bögi (DAC/Bögellő), Molnár B., Patasi (Bős), Puha (Csütörtök), Szeghy, Vass M. (Balony), Tučný, Vass (DAC), Ollári (FC Bögellő) és két lány: Feketevízy (Csütörtök), Nagy (Bögellő/Nyárasd).

A csapat vezetője Farkas Péter. A csallóközi különítmény vezetője pedig Gaál Tamás, a Dunaszerdahelyi TLSz ifjúsági bizottságának elnöke.

(lel)