Magyar labdarúgó-válogatott – Egerváriék győzni akarnak az észtek ellen

2012. október 10. - 19:37 | Sport

Egervári Sándor szövetségi kapitány és a védő Vanczák Vilmos szerint csakis az lehet a célja a magyar labdarúgó-válogatottnak, hogy pénteken begyűjtse a három pontot az észtországi világbajnoki selejtezőn.

"Bármennyire is ott volt az észt válogatott az előző sorozat rájátszásában, nem lehet más a cél, mint a három pont megszerzése, az, hogy előnybe kerüljünk a riválisokkal szemben" - fogalmazott a szakvezető a telki edzőközpontban rendezett szerdai sajtótájékoztatón.

Egervári emlékeztetett arra, hogy az észt csapat az elmúlt két évben zárt játékkal, fegyelmezettséggel, harcossággal ért el sikereket, majd hozzátette, hogy aki ilyen futballal szeretné felvenni vele a versenyt, az nem lehet eredményes.

"Nekünk kulturált, technikás futballal kell előállnunk, amire egyébként a játékosok képesek is" - tette hozzá.

A legutóbbi selejtezőn, a hollandoktól elszenvedett 4-1-es hazai vereséggel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a találkozót követően egy-két napig még kudarcról beszéltek, azután viszont tanulságokról.

"Az előző mérkőzésen sok hibát elkövettünk, és nem csak egyénileg, hanem játékszervezésben is. Ezzel együtt kitartok azok mellett, akik az elmúlt két évben jó teljesítményt nyújtottak" - mondta.

Az arccsonttörésből felépült Vanczák Vilmos, aki védőmaszkban lép majd pályára, ha a szövetségi kapitány számít rá, szintén beszélt a hollandok elleni meccs tapasztalatairól.

"A foci azért szép, mert a hibákat a következő mérkőzésen ki lehet javítani. Ugyanúgy küzdünk egymásért, mint korábban, de most még jobban meg szeretnénk mutatni, hogy eredményesen is tudunk játszani. Szeretnénk versenyben maradni, és visszaadni a szurkolóknak a hitet" - nyilatkozott a Svájcban légióskodó hátvéd.

A maszkról elmondta, komfortérzést ugyan nem ad, de hátrányt sem jelent a viselése. A két hete elvégzett műtétje után a múlt héten már ebben edzett, a hétvégén pedig játszott is, és nem okozott neki komolyabb gondot a védőfelszerelés.

Egervári Sándor kérdésre válaszolva még megismételte, hogy a következő két meccset tekintve négy ponttal versenyben maradna a válogatott, hattal pedig előnybe kerülne az ellenfelekkel szemben. Amint azt mondta, a vb-selejtezős sorozat igazából csak most kezdődik, véleménye szerint hármas körbeverés lesz, ebből kell jól kijönni, hogy a második helyre odaérhessen a csapat.

A magyar válogatott a pénteki, észtországi fellépését követően kedden a török csapatot fogadja a Puskás Ferenc Stadionban.

mti/para