Futással búcsúztatják a leköszönő esztendőt Nagymegyeren

2012. december 29. - 14:46 | Sport

Az óév végén két sportos óévbúcsúztató zajlik a Csallóközben. Vasárnap Nagymegyeren, hétfőn pedig Dunaszerdahelyen rendeznek futóversenyt.

Nagymegyeren, az Óévbúcsúztató Futás nevet viselő viadalon negyedszer állnak rajthoz az atléták és a kocogók, akik a belvárosban róják a köröket. Egy kör hossza nyolcszázötven méter. A legfiatalabbak egy, a felnőttek öt kört teljesítenek. A résztvevők reggel kilenctől a helybeli szlovák alapiskola előcsarnokában nevezhetnek, s a tanintézmény öltözőit, szociális helyiségeit is igénybe vehetik.

A szervezők rajtdíjat nem kérnek. A fiatalokat, nemenként az első három helyezettet, éremmel, a felnőtteket, úgyszintén nemenként az első három helyezettet, serleggel jutalmazzák, s a frissítőről is gondoskodnak. A megmérettetés tíz órakor kezdődik. Információnk szerint szerint Magyarországról is érkeznek futók a fürdővárosi sportos óévbúcsúztatóra. A szervezők nagy szeretettel invitálják a megmérettetésre a futókat és a nagymegyeri sportkedvelőket.

Nagymegyeri versenytávok és korosztályok:

diákok 12 éves korig - 850 méter (1 kör)

12-15 éves korig - 1700 méter (2 kör)

15-18 éves korig - 2550 méter (3 kör)

felnőttek, nők és férfiak -4250 méter (5 kör)

korosztályok: 19-39, 40-49, 50-59, 60 évnél idősebbek

(ái)