Csallóközi focistapalánták huszonharmadik téli seregszemléje

2013. február 9. - 08:55 | Sport

Vasárnap immár huszonharmadik alkalommal csatáznak az idősebb diákcsapatok a Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség elnökének serlegéért.

A nyárasdi sportcsarnokban nyolc együttes méri össze a tudását. A szervezők a bajnokság A és B csoportjában az 1–4. helyen telelő kollektívát hívták meg a seregszemlére, de a somorjai FK nem élt a lehetőséggel. Mivel őket a csallóközcsütötörtökiek követik a tabellán, ezért a felső-csallóközi település kollektíváját sorolták be a mezőnybe.

Fontos tudnivaló, hogy a szövetség illetékesei okulva az előző felvonások tapasztalataiból változtattak a versenykiíráson. A csapatokat kötelezően két négyes cseresor és egy kapus alkotja, s a tornára nevezett focistapalánták alakulatuk mindegyik mérkőzésén kötelezően csatasorba állnak. A múltban ugyanis a legtöbb csapatban csak a legjobbak, rendszerint öten-hatan avatkoztak játékba. A többiek pedig csak a lelátón statisztáltak, szomorkodtak.

„Rendezvényük célja a gyerekek megmérettetése, az örömfoci” – indokolta döntésüket Szerencsés Lajos, a területi futbaszövetség titkára. A címvédő alistáliak ezúttal nem kerültek az elit mezőnybe, nem ismételhetik meg tavalyi diadalukat.

A csapatokat focilabdával, oklevéllel, a rendezvény legjobbjait (kapus, mezőnyjátékos, góllövő) különdíjjal jutalmazzák a szervezők. Az utánpótlás korosztály erőpróbája délelőtt negyed tizkor kezdődik.

Csoportbeosztás

A csoport: Nyárasd, Kisudvarnok, Dióspatony, Királyfiakarcsa

B csoport: 1. FC Roma Nagymagyar, Baka, Bős, Csallóközcsütörtök.

Tornamenetrend

9.15: Kisudvarnok–Nyárasd

9.31: Roma Nagymagyar–Csallóközcsütörtök

9.47: Királyfiakarcsa–Dióspatony

10.03: Baka–Bős

10.19: Nyárasd–Dióspatony

10.35: Csallóközcsütörtök–Bős

10.51: Kisudvarnok–Királyfiakarcsa

11.07: Roma Nagymagyar–Baka

11.23: Királyfiakarcsa –Nyárasd

11.39: Baka–Csallóközcsütörtök

11.55: Dióspatony–Kisudvarnok

12.11: Bős–Nagymagyar

12.30: Mérkőzés a 7. helyért (A4–B4)

12.46: Első elődöntő (A1–B2)

13.02: Második elődöntő (B1–A2)

13.18: Mérkőzés az 5. helyért (B3–A3)

13.34: Mérkőzés a 3. helyért

13.50: Döntő.

ái

Címkék: diákfoci, ififoci